argumentum
argumentum (latin 'elbeszélés, tartalom'): 1. a színdarabot megelőző tömör bevezetés, amely a nézőket (olvasókat) a darab cselekményének tartalmáról, ritkábban →eszmei mondanivalójáról előre tájékoztatja. Verses (többnyire →• akroszticho nos) és prózai formája ismeretes. Egyes teoretikusok fogalmát a csak írásos bevezetésekre szűkítik le (mint G. von Wilpert), szembeállítva az élőszavas →prológussal; megkülönböztetendő továbbá a dicsőítő költemények, ill. színjátékok típusába tartozó →Zoától, és az alexandriai grammatikusok által utólag írt →hipotézisektől (amelyeket a rómaiak gyakran ugyancsak argumentumoknak neveztek). A kezdő és a befejező részlet J. Milton Sámson c. tragédiájának próza-argumentumából: A fogságba vetett, megvakított Sámson, aki jelenleg Gáza börtönében, afféle közös dologházban nehéz munkát végez, egy ünnepnapon, általános munkaszünet alkalmával, a közeli szabad térségre jön, és ott félrevonulva gyászolja sorsát. Végül fölkeresik egynémely barátai, törzsének tagjai — ők alkotják a Kart — s ahogy tudják, vigasztalni próbálják...... sietve érkezik egy zsidó, aki előbb zavarosan, később azonban világosabban lefesti a katasztrófát, amit Sámson zúdított a filiszteusokra és szerencsétlenségére saját magára is; ezzel bevégződik a tragédia. (ford. Dybas T.)
Antik tragédia- és komédiaírók alkalmazták először (a rómaiak egyébként a nem drámai művek tárgyát, témáját összefoglaló szövegeket, más jelentésben pedig általában a kitalált történeteket is argumentumnak nevezték). A reneszánsz drámairodalomban ismét elterjedt. Különösen jelentőssé vált a →commedia dell'arté ban, ahol az argumentumban megjelölt cselekményt az előadás →rögtönzésekkel adta elő, de tartozéka volt a →commedia eruditán&k is. Némelykor barokk szerzők is használták, s a fogalom nem színházi értelemben is fel-felbukkant (a 17. sz. végén pl. J. Addison argumentumnak nevezte azt a tartalmi összefoglalást is, amelyet J. Dryden Aeneis-fordításához írt). — A 17. és 18. sz.-i—iskoladrámák rövid, többnyire nemzeti nyelvű tartalmi kivonatainak is ez a neve. Ezek a kivonatok a darab címének, ajánlásának és szereposztásának feltüntetésével együtt nyomtatásban jelentek meg a közönség tájékoztatására. A közönség nemzetiségi összetételéhez alkalmazkodva a tartalmat gyakran két-három nyelven is közölték. A mai műsorfüzetek előzményének tekinthetők. Ritkaságszámba menő nyomtatványok, a színháztörténet fontos forrásai. O 2. retorikai fogalom (→szónoklat). Staud Géza—Hoványi
János
Forrás: Világirodalmi lexikon, 1. kötet