Merlin
a középkor mondairodalmában Artus (l. o.) varázslója és prófétája, kinek alakját Monmouth Galfred (1137 táján) csempészte be Britannia ősrégi történeteibe. M. valószinüleg két mesés alaknak összezavarásából keletkezett; az egyik az ó-kymri bárd Merdin, ki Artus oldalán küzdött a szászok ellen, és a celidói vesztett csata után őrülten bujdosott világgá; a másik egy démon s egy szűz leány fia volt, aki fontos szerepet játszott Artus király udvarában, kit M. természetes gyermekének is tartottak. Sok kaland után végre Viviane nevü kedvese kicsalta M.-től varázserejének titkát, s azóta fogva tartotta egy erdőben. Ezen forrásokból merítettek az angol, francia, spanyol, olasz és német M.-regények, melyeknek elseje 1498. jelent meg Párisban. A tárgyat különben a romantikusok is (Schlegel D., Uhland, Immermann stb.) nagyon kedvelték; feldolgozta Maeterlinck is, zeneileg pedig Goldmark (1886) és Rüfer (1887).