Cellini
Cellini [$-], Benvenuto (*1500. nov. 1. Firenze, |1571. febr. 13. Firenze): itáliai szobrász, ötvös, író. A →manierizmus kiemelkedő művésze. Művészeti ismereteit A. Ban-
dinelli műhelyében sajátította el. 1517-től Firenzében élt, 1519-től Rómában Sigismondo Chiginek, Salamanca püspökének és VII. Kelemen pápának dolgozott. 1529-ben kinevezték a pápai pénzverde tervezőmesterévé (maestro déllé stampa); a VII. Kelemen számára készített tárgyak közül csak két érme maradt fenn (1534, Firenze, Uffizi). Testvére gyilkosa, majd egy aranyműves vetélytársa megölése miatt menekülnie kellett Rómából, Firenzében telepedett le, ahol Alessandro de’ Medici részére készített érmeket (ma Párizs, Bibliothéque Nationale). 1538-as franciao.-i útjának emléke az I. Ferenc francia király számára készített érem az uralkodó portréjával (Firenze, Bargello). Rómába visszatérve magára vonta P. L. Farnese gyűlöletét, aki sikkasztás vádjával az Angyalvár börtönébe juttatta (1538). Megszökött, újra elfogták, de a ferrarai I. d’Este bíboros közbenjárására szabadon engedték (1540). Franciao.-ban I. Ferenc szolgálatában (1540-45) a fontainebleau-i épületegyüttes díszítőmunkálataiban vett részt (Fontainebleau-i nimfa, bronz lunetta, 1543-44, Párizs, Louvre). A király számára készítette a Neptunus és istennő alakjával díszített, arany-, zománc- és drágakő berakású sótartót (1539-43, Bécs, Kunsthistorisches Museum), a reneszánsz aranymúvesség kiemelkedő alkotását. Firenzébe való visszatérése (1545) után születtek legjelentősebb alkotásai. A Mediciek szolgálatában megmintázta pártfogója, I. Cosimo herceg bronz mellszobrát (Firenze, Bargello), s 1545- 1554 között készítette el fő művét, a Medúzafejet tartó Perszeusz bronzszobrát, amelynek talapzatát mitológiai alakok, reliefek fonják körül (Firenze, Loggia dei Lanzi). Bravúros mesterségbeli tudással készült szobrait, ötvösműveit játékos könynyedség, elegáns, a mozdulatok bájával áthatott, formagazdag kifejezésmód, változatos anyaghasználatának harmonikus szépsége jellemzi. A művészettörténeti kutatás több ötvösművet, érmet, szobrot (Narcissus, 1546-47, Firenze, Bargello; sason lovagló Ganymedes, 1546-47, Firenze, Uffizi; stb.) is Cellini [$-]nek tulajdonít. Ismert műve még a saját sírjára faragott márvány feszület (1562, Madrid mellett, Escorial). Művészeti írásai: az ötvösségről és a szobrászatról szóló Trattato deli’ oreficeria, ill. Trattato déllé sculture (kiad. 1568; kiad. C. Milanesi, 1857). Kultúrtörténeti jelentőségű fő műve önéletrajza: La vita di B. C. (1558-62; eredeti kézirata: Firenze, Biblioteca Laurenziana; másolat alapján kiadva: 1728; eredeti kézirat alapján: 1829; krit. kiad. O. Bacci, Vita di B. C., 1901; m. B. C. Önéletírása c., 1-2., 1890-91; B. C. mester élete, amiképpen ő maga megírta Firenzében, 1957); ebben saját művészi-emberi önigazolásán túl megörökítette a korabeli Firenze társadalmát, művészi ízlését, politikai erkölcseit. 147 költeménye (nagyobbrészt szonettek) szintén tartalmaz életrajzi elemeket. — önéletrajza alapján írta H. Berlioz Benvenuto Cellini c. operáját (1834-38). Kiad. Opere. Vita, Trattati, Rime, Lettre (1968). írod. Darvai M.: B. C. élete és művei (1907); H. Focillon: B. C. Biographie critique (1910); E. Fabietti: B. C. (1948); Tutta l’opera dél C. (szerk. E. Camesasca, 19622); J. Pope-Hennesy: Italian High Renaissance and Baroque Sculpture (19702).
Forrás: Magyar Nagylexikon, 5. kötet, Magyar Nagylexikon Kiadó, 212. oldal