sejtmag
sejtmag, nukleusz <lat.>
a →serieknek a →citoplazmátói *membránnal elhatárolt,, változatos alakú és nagyságú alakeleme, amely az interfázisos →kromoszómákat tartalmazza (1. az ábrát). Hosszú ideig tartó hiányában a sejtek működés- és életképtelenek. De novo sohasem keletkezik, hanem normális körülmények között kromoszómák megjelenése mellett osztódás révén szaporodik. A sejtek fiziológiás működésének központja, valamint a lényeges öröklődési tulajdonságok hordozója. A sejtmag felépítésében a maghártya, a →magvacska, a kromoszómák struktúrelemei, az akromatikus állomány és a magnedv vesznek részt. A sejtmag nagysága a sejtciklus folyamán változik. Állapota szerint osztódó sejtmag és nyugvó, dolgozó sejtmag külön2. ábra. Folyékony táptalajon nőtt borsó sejtkultúra (A -E: osztódási fázisok) böztethető meg.
— A nyugvó, interfázisos ' nak minden →eukariotikus sejtben komplex hártyája van, amelynek jellegzetes belső és külső lemeze mintegy 7—8 nm vastagságú lipoprotein-membrán. A két lemezt mintegy 15—30 nm széles perinukleáris tér választja el. A maghártyát ezen szerkezetnek megfelelően perinukleáris ciszternának tekinthetjük, és az →endoplazmatikus retikulumhoz soroljuk. Az utóbbival való összefüggése bizonyított. A maghártya meghatározott helyein körkörös diszkontinuitások fordulnak elő, amelyeket pórusoknak nevezünk. E pórusok kerületén a maghártya külső és belső lemeze összeolvad és folytonos. A pórust vékony hártya, diafragma hidalja át. A pórusok átmérője mintegy 30- 100 nm. A maghártya belső lemezéhez szorosan hozzásimul a kémiai ösz- Sejtmag elektronmikroszkópos képe. Magv: magvacska, tik: hétc'rokromatin. Mh: maghártya, a bal oldali betétben a maghártya pórusaira mutatnak a nyilak szetételében még nem tisztázott, belső, töm ött réteg, amely a kromatikus állománytól elektronmikroszkóposán jól elkülöníthető. A maghártya permeábilis.
— A maghártyán belül helyezkedik el a sejtmag többi alkotórésze, közöttük a kromatikus és akromatikus állomány. Az előbbi retikuláris szerkezetű, és hosszú kromatinfonalakból, az interfázisos kromoszómákból áll. Ezek lehetnek erősen csavarodott, kondenzálódottállapotban,amikor fénymikroszkóposan sötéten festődő (heterokromatin) rögöket képeznek, és előfordulhatnak lazán csavarodottan, amikor viszonylag világosan festődnek (eukromatin). E két kromoszomális kromatinállománynemcsak szerkezetében, hanem működése alapján is különbözik: az interfázisos kromoszómák heterokromatikus régiói később kettőzik meg →dezoxiribonukleinsav- (DNS-) tartalmukat, mint az eukromatikus régiók. Emellett az izotóppal jelzett →ribonukleinsav (RNS) prekurzorok beépülését döntően a laza eukromatinban sikerült megfigyelni; a kromoszómákon folyó RNS-szintézis tehát elsősorban az eukromatinban történik. Nőstényben — különösen az ideg- és hámsejtek sejtmagja — jól elkülönült heterokromatint, szexkromatint tartalmaz, amely az egyik X-kromoszómának felel meg. Ennek genetikai jelentőségével a →J/yoi't-hipotézis foglalkozik.
— Az akromatikus állomány amorf szemcsék v. finom fonalak formájában van jelen. Valószínű, hogy anyagai főleg fehérjéket tartalmaznak, amelyeknek az osztódáskor van jelentősége. A sejtmag alapállományát élő állapotban a magnedv képezi, amely fehérjéket tartalmaz, és benne szuszpendálódik az összes alakelem. A sejtmag kémiai összetételét tekintve nukleinsavakat (DNS, RNS), fehérjéket (hisztonok, kromoszomin, nemhiszton természetű fehérjék, nukleinsav-polimerázok, orsófehérjék stb.), némi lipidet és szénhidrátot, valamint sokféle iont tartalmaz. A sejtmag és a citoplazma kölcsönhatásában ezeknek az anyagoknak nagy jelentőségük van, de a kölcsönhatás mechanizmusát pontosan nem ismerjük,
Forrás: Biológiai lexikon 4. kötet (S–Zs), Akadémiai Kiadó, 1978, 37. oldal