Ellentét
Ellentét. A logikában E.-es itéleteknek nevezzük az ilyeneket: Minden test térben van, — egy test sincsen térben, azaz egyetomosen állító és tagadó itéleteket. Az E. tehát két itéletnek legellentétesebb viszonyát jelzi. E.-nél fogva a következőkép következtethetni : Valamely itélet igazságából az ellenmondóan ellentett itélet igaztalansága következik. (Ebből, hogy minden eniber halandó, következik, hogy egy ember se lehet halhatatlan.) Valamely itélet igaztalanságából következik az ellenmondóan ellentett itélet igazsága. (Ha nem igaz, hogy némelykor az idő megáll, következik, hogy mindig folyik.) Valamely itélet igazságából az E.-es itélet igaztalansága következik, de nem megfordítva, igaztalanságából az E.-esnek igazsága, mert mindkettő lehet igaztalan. Általánosabb jelentésben: E. van igen és nem között ; emberek közt, ha az egyiknek tulajdonságai a másikéit kizárják, pl. igazságos és igazságtalan, fukar és pazarló ember stb.
E., mint stilisztikai gondolatalakzat, E.-es eszméket hez össze váratlanul, melyek egymást élesen, meglepően világítják meg, v. az újabb lerontja az előzőt. Hatása, mint minden kontraszté, azon alapszik, hogy a lelkünket valamely pillanatban foglalkoztató ingernek éppen az ellenkezője valamennyi más inger közt a legtöbb le nem foglalt energiát találja készen szellemünkben. Az E. mintegy a hasonlat fonákja. Ez alakzat, módjával használva, a beszédnek igen nagy világosságot, élénkséget és sok kellemet kölcsönöz. Az E. képezi alapját némely eszt. formáknak, pl. az élcnek, elmésségnek és meglepő fordulatoknak. L. Antitézis.
Forrás: Révai Nagy Lexikona, 6. kötet (Dúc–Etele), 403. oldal