Gergely
Gergely, több szent neve: 1. G. (gör. Gregoriosz Thaumatur gosz) pogány nevén Theodorosz, szül. 210 körül a pontusi Neocaesareában, megh. 270 körül. A palesztinai Caesareában működő Origenes tanítványa volt. Megtérése után 240. szülóvárosának püspöke lett és ott legendás hagyomány szerint mint a pontusi kereszténység alapítója működött. V. ö. Ryssel, Gr. Th. (Leipz. 1880).
2. G. örmény szent (örm.Gregorios Luzarovics, gör. phoster, lat. illuminator a.m. megvilágosító), a, kereszténység megalapítója Arméniában. Eletének körülményei nincsenek teljosen felderítve. Állítólag a perzsák elől menekülve Kappadokiában keresztény nevelésben részesült. III. Tiridates királlyal 282. visszatért, 14 évet annak fogságában töltött, ntóbb a kereszténységre térítette a királyt és vele együtt megvetette az új vallás alapjait Armeniában, melynek patriárchájává szentelte őt a caesareai érsek. G. 318. felszentelte fiát Arisdakest, ki 325. részt vett a nicaeai zsinaton. G. remeteségben fejezte be életét. V. ö. Weber, Dio kath. Kirche in Armenien (Freiburg 1903). — G. tiszteletére alakult 1330. a Világosító G. egyesült testvéreinek rendje, mely Szt. Vazul szabályait követi és az örmény hitszakadás megszüntetését tűzte ki céljául.
3. G., nazianzi, szent, görög egyházatya, szül. 329 táján Kappadokiában, megh. 390 Nazianzban. Caesareában mint Nagy Vazul tanulótársa, utóbb Alexandriában és Athenaeben nyerte kiképeztetését. Szülőtöldjére visszatérve előbb remete-életet élt, majd Nazianzban, mint atyjának, ki püspök korában halt meg, vikáriusa, lelkipásztorkodással foglalkozott és az athanaziuszi ortodoxiának az arianusok, az apollinaristák és mások tévtanai ellen írással és szóval való védelmére szentelte minden tehetségét. 380-ban konstantinápolyi püspöknek választották és a második egyetemes zsinaton e méltóságban vett részt, melyről azonban még a zsinat folyamán viszályok miatt lemondott. Ezután valószínüleg Nazianzban élt teljes visszavonultságban. Művei közül öt ctieológiais beszéde legnevezetesebb. Vannak még más beszédei (40), levelei (242) és költeményei (400-on felül). Ezeknek legjobb kiadása a maurinusoké (Paris 1778, 1840). V. ö. Ullmann (Gotha 1867) és Benott (Paris 1885) monografiáit ; Hümmer, Des hl. Gregors v. Nazianz, des Theologen, Lehre von der Gnade (Kempten 1890) ; Weiss, Die Erziehungslehre der drei Kappadozier (Freiburg 1903).
4. G., nyssai, szent, görög egyházatya, Nagy Vazul fivére, a kappadokiai Caesareában szül., 371 óta Nyssában püspök, megh. 394 után. Széleskörű tudományos ismereteita hittitkok észszerű fejtegetésére igyekezett fordítani és különösen a szentháromság és a megtestesülés hittitkai tudományos dogmatikájának úttörője lett. Összes műveit Fronton du Duc adta ki (Paris 1615, 2 köt.) ; ezeknek újabh kiadásai befejezetlenek maradtak. V. ö. Rupp (Leipzig 1834), Weiss (Freiburg 1903) monografiáit.
5. G., tours-i, szent (tkp. Georgius Florentius), előkelő római családból szül. 540 körül Averniban (a mai Clermont-Ferrandban), megh. 594 nov. 17. Toursban. Egyik ősének, langres-i Szt. G.-nek tiszteletére vette fel a G. nevet, 573 óta toursi püspök volt és jámborsága és tudománya miatt híveinél, de Siegbert, Guntram és II. Childebert frank királyoknál is nagy tiszteletben állott. Soissons-i Chilperich király és Fredegunda erőszakosságával szemben Guntram herceg és Chilperich fia, Merováus védelmére kelt és az ifjú Childebert királynak jogát Ausztráziára hathatósan védte. Nevét az utókor emlékezetében történetírói működése tartotta fenn. Főmunkája a Historia Francorum, 10 könyvbon, egyházias felfogással, barbár latinsággal megírt fontos kútfője kora történetének 591-ig. Más művei, V.T. libri miraculorum és Vitae patrum és egyebek, főleg művelődéstörténeti szempontból jelentősek. G. műveit legjobban Krusch(M. G. H. Berlin 1884—85) adta ki. V. ő. Löbell (Leipzig 1869) ; G. Monod (Paris 1872) ; Bonnet (u. o. 1890) ; Osterhage (Berlin 1895); Bernoulli (Tübingen 1900); etmann (Duisb. 1900) monografiáit.
Forrás: Révai Nagy Lexikona, 8. kötet (Földpálya–Grec), 481. oldal