Hadrianus
Hadrianus Publius Aelius Hadrianus (teljes név); Adrianosz (görögös névalak); (Italica, a mai Santiponce köz., Spanyolo., i. sz. 76. jan. 24.—Baiae, 138. júl. 10.): római császár, latin és görög nyelven alkotó író és költő. Traianus örökbe fogadott fiaként került uralomra 117-ben. Felhagyott elődei hódító politikájával, és megelégedett a birodalom határainak a biztosításával. Uralkodásának békeéveiben szervezőtehetségóvel megszilárdította a birodalom belső rendjót, jogviszonyait, ú j városokat alapított. Művószetpártolásának emlékét sok híres alkotás őrzi ma is (a római Panteon; síremléke — a mai Angyalvár stb.).
Nyugtalanul túlfűtött, ellentmondásos egyénisége, sokoldalú tehetsége festészethez, zenéhez, irodalomhoz egyaránt vonzotta. A klasszikus normáktól eltérő irodalmi ízlése jóvoltából archaikus alkotások — pl. Ennius művei — kerültek elő a feledésből. Filozófusokkal, grammatikusokkal, asztronómusokkal vitatkozott, álnéven kiadta több kötetes, azóta elveszett, latin önéletrajzát, megjelentette szónoklatai- 127 nak és költeményeinek gyűjteményét is, gúnyos pamfletet írt orvosai tudatlansága ellen. Ránk maradt 8 levelének teljes szövege, 6 levéltöredéke, két beszédtöredék és tíznél több epigramma. Ezek közül legismertebb az a világirodalmi hatású ötsoros vers: Animula, vagula, blandula..., amelyet halálos ágyán saját lelkéhez írt, s amelyet Móra F. Aranykoporsójában teljességében idéz (Lelkecske, kóborka, dévajka...). O írod.: G. Doublet: Notes sur les oeuvres littéraires de l'empéreur Hadrien (1893); R E Aelius 64, P. von Rohden (1894); B. W. Henderson: The Life and the Principate of the Emperor Hadrian (1923); B. d'Orgeval: L'empereur Hadrian (1950); H. Bárdon: La litterature Latin inconnue (2. köt., 1956); Castiglione L.: Az ókor nagyjai (1971).
Zsolt Angéla
Forrás: Világirodalmi lexikon, 4. kötet