cikk
cikk műfaj, ill. több műfaj gyűjtőneve. A fogalom a latin articulus ból származik, ami részét jelenti valami egésznek, melytől elválva, vagy amelyen belül külön jelentőséget nyer. Terjedelmileg irodalomban, sajtóban is különbözik a cikk — régibb szóval cikkely — a nagyobb egységnek tekintett vagy vélt írásművektől (pl a kritikai, elméleti stb. cikk az ugyané körbe vágó esszétől, melynél rendszerint rövidebb); de máskülönben s műfajában is önálló alkotás, magában egész, kiveszett belőle mindaz a „rész"-fogalom, ami eredetileg benne volt; kiveszett már a mai cikk (s külön a lexikoncikk) nagy elődeiből, Diderot, d'Alembert, Voltaire, Rcusseau és társaik korszakos enciklopédiacikkeiből is. A mai értelmű cikk a mai értelmű sajtóval, folyóirattal, hetiés napilappal egyidős. Nem mintha a régibb irodalomban nem bukkanhatnánk bőven olyan alkotásokra, amelyeket ma egy s más okból joggal neveznénk vagy nevezhetnénk cikknek. Mai fogalomkörében cikknek nevezhető — akár a Tízparancsolaton kezdve — bárminő korból minden olyan alkotás, mely aránylag rövidebb terjedelemben is önálló kompozíció, ugyanakkor nem hiányzanak belőle a bármely más elméleti művel egyenlő szintű gondolati értékek és elemek, ezeket azonban a stílus rábeszélőbb sodrásával s az érvelés hatásosabb pregnanciájával adja elő. így ez természetesen csak a publicisztikai cikkre vonatkozik s voltaképpen inkább azt definiálja (→publicisztika). A cikknek ezenkívül is számos változata van, s létét mai formájában valamennyi a modern sajtónak köszönheti, amely mintegy kétszáz évvel ezelőtt lehetőséget teremtett arra, hogy gondolatok nyomtatásban ne csak könyvek, kiáltványok, röpiratok stb., tehát ne csak alkalmi s egyszeri kiadás formájában terjedjenek, hanem állandó s rendszeres időszaki kiadványok sűrűn ismételhető, noha rövidebb terjedelmű, de mindenesetre hatékonyabb, sajátos kompozíciójú és stílusú közleményeiben is, azaz egy mindinkább önálló súj művészet létrehozására s kifejtésére alkalmas közvéleményformáló eszköz cikkeiben. A napisajtónak formai szempontból — de csakis abból — végeredményben minden egyes közleménye cikknek nevezhető, még a távirati tényközlés és az időjárásjelentés is, hiszen külső, nyomdai megjelenésében valamennyi egyaránt többé-kevésbé „cikk". De — abban a kategóriában, mely irodalmi értékelésre tart számot — cikk a → -riport, a →tárca, a →kritika stb. éppúgy, mint a →glossza, a →vezércikk s általában a publicisztikai cikk. Mindeniknek éppúgy megvannak a maga művészei és kontárjai, akár pl. a versnek s a verses műfajoknak — s ahogyan ez utóbbiak közt sincs művészi rangkülönbség műfaj szerint, a cikkírók közt sincs. A politikai cikkírás területén vannak híres, történelmi jelentőségű cikkek, amelyek históriai tettnek, históriai folyamatok indítóinak bizonyulnak. Ez lehetséges pusztán íróik személyi súlya s szakszerű, bár akár művészi igény nélküli érvelésük ereje s logikája révén ( Deák F., Húsvéti cikke), lehetséges személyi súly, hatalmas érvelés és szárnyaló stílus kombinációjával ( Kossuth L. Kasszandra-levele), maximális fokon pedig e három elemnek egy nagy író művészetével s erkölcsi hitelével való megtetézése által (É. Zola cikke a Dreyfus-ügyben, a J'accuse). Vannak történetírói műremekek, melyek publicisztikai igényű riportok, ill. riportelevenségű publicisztikai cikkek sorozatából keletkeztek ( Marx francia vonatkozású történeti művei), van „egyszerű" tudósítás, melynek hatása nemzetközi intézményeket hívott létre ( Éber N.-é a Tímeában a solferinói csatatérről a Nemzetközi Vöröskeresztet), vannak riportsorozatok, melyek egyszer s mindenkorra exponáltak történelmi eseményeket, sőt olykor formáltak is (J. Reed, E, E. Kisch, Pásztor A., stb. művei), sőt akad írói remekmű, agitációnak s művészetnek egyaránt remek, mely formájául cikkek, riportszerű cikkek sorozatát választja (mint Szomory D. fiktív haditudósításai, a Harry Russell-Dorsan a francia 238 hadszíntérről). Polémiákban (melyeknek az ú j eszköz, a sajtó nagyon kedvezett) és kritikai, esztétikai jellegű újságcikkekben egész irodalomtörténeti fejezetek játszódtak le Belinszkijtől és Sainte- Beuve-től Gorkijig és Ignotusig; újságcikkekben követhetők politikai-irodalmi folyamatok Heinétől és.Bőmétől Hardenig és Krausig, történelmiek Desmoulins től, Mazzinitól és Marxtői Osernisevszkijig és Leninig. „Tisztán" művészi szempontból — azaz, ha lehet, a progresszív mondanivalótól is „függetlenül" — Bródy S.-nak, Ady E.-nek vannak cikkei, melyek: kompozícióban, mondatritmusban, szakadatlan stiláris villámlásban már-már - olyan zárt és tömény alkotások, mint egy-egy vers, némely helyütt akként is lehet őket soronként emlékezetből felmondani. Vannak rövid leírások, melyek nem tűrik magukon a mindenáron „irodalmias" címkéket, mint „rajzok", „életképek", miegyebek. Mestereik ( Mikszáth K., Krúdy Gy., Móricz Zs., Gholnoky V.,. Tóth B., Molnár F., Móra F., Szép E., Kosztolányi D., Hunyadi S., Szini Gy.) „csak" cikkeket írtak bennük, ún. „kis színeseket": új kifejezési forma, szuverén műfaj műremekeit.
Rónai Mihály András
Forrás: Világirodalmi lexikon, 2. kötet