ciklus
ciklus (görög küklosz 'kör'): általános értelemben valamely jelentős eseményhez, ugyanazon (nevezetes) személy(ek)hez fűződő, ill. ugyanabból az eszme-, érzéskörből fakadó vagy utólag ilyen szempontból csoportosított, tehát azonos, ill. rokon tárgyú, tartalmukban összefüggő, többé-kevésbé egységet képező irodalmi művek csoportja.
Eredetileg a görög ciklikus költőknek (→epikus ciklus) elveszett, csak kivonatokból ismert epikus költeményeit nevezték így, amelyek a homéroszi eposzok kiegészítéseként a görög mitológiát és mondavilágot örökítik meg a trójai háború köré csoportosítva. Innen merítik tárgyukat a görög tragédiák is.
Hasonló ciklusokat találunk a keleti népek epikájában, s ilyeneket alkotnak a középkori mondakörök és epikus költemények is: a chanson de geste-ek, a Boland-ének, az Arthur- vagy Kerekasztal-mondakör, az Edda-dalok, Akritasz-dalok, a Macpherson összegyűjtötte és feldolgozta énekek, a lazább összefüggésű orosz bilinák stb.
Az újabb kori nagy eposzok, ill. epikus költemények közt is vannak ciklusos művek (annak tekintjük őket, ha legalább három önálló, de kapcsolódó részből állnak, →trilógia, —tetralógia), pl. Dante: Isteni Színjáték; Arany: Toldi-trilógia, Hunyadi-balladakör stb.
A műfaj szerepét azonban átveszi az elbeszélő próza, elsősorban a regény. H a nagyobb időszakot, egész korszakot ölel föl, szóles korképet akar adni, vagy szétágazó cselekménnyé bomlik, és igen sok szereplőt mozgat, esetleg több nemzedék sorsát mutatja be, pl. egy család történetében (→családregény, —regényfolyam), ill. ha más közös tárgyi, eszmei, hangulati alapra épül, többnyire szükségessé válik a nagy terjedelem folytán a ciklusos szerkesztés, ill. tagolás. Az egyes részek közti szorosabb-lazább kapcsolatot jórészt a szereplők azonossága vagy egymást váltó nemzedéksora, ill. az író eszmei programja teremti meg; egyébként a ciklus részei lehetnek önállók is. Nevezetesebb regényciklusok: Balzac: Emberi színjáték; Zola: Les Rougon- Macquart; Lourdes, Romé, Paris (Három város): Proust: Az eltűnt idő nyomában; R. Bolland: Jean-Christophe, Az elvarázsolt lélek; J. Romains: Psyché, Jóakaratú emberek; Galsworthy: Forsyte Saga; U. Sinclair: Lanny Budd; Dos Passos: USA-trilógiája; W. Faulkner regényciklusa az amerikai Délről; Th. Mann József-tetralógiája; Gorkij önéletrajzi trilógiája; A. Tolsztoj: Első Péter, Golgota; Strindberg önéletrajzi sorozata; P. Istrati Zograffi-ciklusa; Móricz Zs.: Erdély; Kodolányi magyar történelmi regényei; Németh L.: Utolsó kísérlet stb.
A novellairodalomban is gyakori a ciklusszerű kapcsolódás, elrendezés. Ennek legrégibb formája a keretes elbeszélés (Ezeregyéjszaka meséi, Pancsatantra; Boccaccio: Dekameron; Navarrai Margit: Heptameron; Chaucer: Canterbury mesék; Faludi: Téli éjszakák; Mikes: Mulatságos napok). A tárgyi kapcsolatra épülő novellafüzér példái: E. T. A. Hoffmann: Serapionsbrüder; A. Daudet: Levelek a malomból; Turgenyev: Egy vadász feljegyzései; Bábel: Lovashadsereg; Mikszáth: Jó palócok, Tót atyafiak. A hős és a hangulat egysége fűzi egybe Krúdy Szindbád-novelláit.
A dráma műfajában hasonlóképpen megtaláljuk a ciklusszerű egységeket, amelyeket a főhős személye, a kor és a társadalom széles ábrázolásának szándéka vagy más tárgyitartalmi szempont fog egybe. Pl.: Shakespeare királydrámái; Wagner: Nibelungentetralógia; O'Neill drámaciklusterve. A mitológiai tárgyú görög tragédiák is ciklusokat alkotnak.
A líra jellege szinte természetessé teszi, hogy egy költő versei tárgykör, érzésvilág, hangulat vagy stílusjelleg alapján bizonyos csoportokba sorolhatók, s — főként újabban — így rendeződnek el a kötetekben is, külön cikluscímmel. A tudatos ciklusalkotás jellegzetes példáit mutatja Baudelaire, George, Rilke, Ady. Nem ritka azonban, hogy a „hosszútávú" ihlet vagy a költői tervszerűség kötetnyi versciklusokat, versfüzére ket épít. Ilyen pl.: E. B. Browning: Portugál szonettek; Goethe: West-östlicher Diwan; Balassi: Júlia-dalok; Csokonai: Lilla; Petőfi: Felhők, Cipruslombok, Szerelem gyöngyei; Kosztolányi: A szegény kisgyermek panaszai. Gyakori versformája az ilyen kötetnek a szonett (Shakespeare szonettjei; Szabó L.: Tücsökzene, A huszonhatodik óv). Sajátos változata ennek a szonettkoszorú (József A.: A kozmosz éneke). A versciklus gyakran alciklusokra tagolódik.
A verskötetek ciklusaihoz hasonló tagolást találunk különféle prózai irodalmi művekben (novelláskötet, esszégyűjtemény, humoros írások stb.), amelyeknek egyes darabjait, cikkeit a szerző vagy a szerkesztő tárgyi rokonságuk, összefüggésük szerint fejezetekbe, ciklusokba csoportosítja. A ciklus szónak 242 egyébként szerteágazó jelentései vannak a szaknyelvekben, de az irodalomhoz többé-kevésbé kapcsolódó művészetekben is használatos, pl. a zeneirodalomban (dalciklus), a színházi nyelvben valamely szempontból egységes előadássorozatra (Shakespeare-ciklus, olasz operaciklus), s alkalmazzák a több részből álló, összefüggő film-, televízió- és rádiójátélisorozatokra is.
Esztétikai szempontból a ciklus problémája azt a kérdést veti fel, mennyire tekitendők a ciklusba foglalt művek önállóaknak (pl. támasztható-e teljességigény egy lírai verssel szemben, vagy a lírában csak a ciklusok, ill. az életmű egésze alkot-e teljes egészet stb.; bővebben →totalitás).
Kovalovszky Miklós
Forrás: Világirodalmi lexikon, 2. kötet