vese
vese, nefrosz, nephros (gör.), ren (lat.)
a koponyás gerincesek →kiválasztószerve. Mindig páros szerv, mely a test-, ill. hasüreg dorzális falához fűződik. Alakja nagyon változatos. Szerkezete és fejlődése csoportonként bizonyos eltérést mutat. Ennek alapján háromféle vese típust különböztetnek meg (1. ábra): →elővese (pronefrosz), →ősvese (mezonefrosz) és utóvese (metanefrosz).
— Az alacsonyabb rendű gerincesekben először az elő— alakul ki, de élethossziglan csak a körszájúnk (Cyclostomata) néhány fajában marad meg. Páros szerv, mely a testüreg elülső részében fekszik, szelvényesen elhelyezkedő ^csatornákból áll, amelyek a testüregbe nyúló csillós tölcsérrel kezdődnek, majd a test két oldalán 1—1közös elvezető csatornában, a W olff-féle vezetékben egyesülnek, mely a kloákába nyílik. A csillós tölcsérek közelében hajszálérgomolyag ( →glomerulusz) található, mely a vérben levő bomlástermékeket szűri ki. Az elő—t a fejlődés későbbi szakaszában az ős— váltja fel, mely a magzatburok nélküliek (Anamnia) kifejlett egyedeinek tipikus kiválasztószerve. Az elő~ mögött fejlődik, szelvényesen elrendezett számos kiválasztó csatornából áll, melyeket kötőszövet tart össze. Az ős~csatornák egyes porcos halakban (Chondrichthyes), farkos kétéltűekben (Urodela) még kapcsolatban állnak a testüreggel és csillós tölcsérrel kezdődnek, m ásoknál elveszett e kapcsolat és a bomlástermékeket közvetlenül a vérből veszik fel. A vese vei kapcsolatban álló hajszálérgomolyagok a kiválasztó csatorna végén v. annak oldalsó nyúlványán kialakult kettős falú tokba, az ún. Bow m an-féle tokba, nyomulnak be. Az így kialakult képződményt vesetestecskének v. M alpighi-féle testnek nevezik. Az ős~ kifejlődésével párhuzamosan az elő~ elcsökevényesedik. Vezetékei két ágra oszlanak. Az egyik ág az ős~ csatornáival közlekedik, és mint Wolff-féle cső húgyvezetékként működik. A másik ág a hímekben eltűnik, a nőstényekben az ivarvezeték szerepét veszi át. Ez a →M üller-féle cső. — A magzatburkosok (Amniota) ős~je csak embrionális korban működik és kifejlett állatban a vese szerepét a kialakuló utó~ veszi át. A kiválasztó csatornái nem rendeződnek el szelvényesen és csillés tölcsérük sincs, a Malpighi-féle testtel kezdődnek. Az utó~ külön kivezetőcsöve az utó- vesevezeték v. uréter, mely a Wolff-féle cső hátulsó végébe v. közvetlenül a kloákájába nyílik. Az utó~ kialakulásával az ős~ a nőstényekben elcsökevényesedik, a hímekben elülső része megmarad és mellékherévé lesz. Rajta keresztül jutnak a spermiumok a Wolff-féle csőbe, mely mint ondóvezető (vasa deferens) működik.
— A körszájúak (Cyclostomata), a halak (Pisces) és a kétéltűek (Amphibia) kiválasztószerve kifejlett állapotban az ős- vese, a hüllőknek (Reptilia), m adaraknak (Aves) és emlősöknek (Mammalia) maradó- V. utó~jük van. Az emlősök páros, vörösesbarna színű veseje a gerincoszlop ágyéki részén, a hashártyán kívül helyezkedik el. Többnyire tömött, bab alaki! szerv. Behúzódott részén, a vesekapun (hilus renalis) lép ki a veseből a húgyvezeték (uréter) és a vesevéna, itt lép be a veseartéria is. A kettévágott vese metszéslapján jól megkülönböztethető a külső, barnásvörös színű, szemcsés kéregállomány és a belső, világosabb, csíkozott velőállomány, mely párhuzamosan haladó húgycsatornácskákból áll. Ez utóbbiak a vesekapu előtt levő vesemedencébe (pelvis renalis) nyílnak egy v. több veseszemölcs (papilla renalis) csúcsán.
— A gerincesek vese jenek alapegysége a nefron (2. ábra), amely a gerincesek és az 2 I X ü 3 5 6 c a b 2. ábra. A vese szerkezetének vázlata, a : Egy nefron helyzete és részei. 1: érgomolyag v. Malpighi-féle test, 2: fődarab, 3: átvezető darab, 4: középdarab (x-nél macula densa), 5: összekötő darab, 6: gyűjtő csatorna, 7: papilla renalis, b: Az érrendszer helyzete és részei. 8: arteria és vena arcuata, 9: arteria corticalis arcuata, 10: arteriola afferens, 11: érgomolyag, glomerulusz, 12: arteriola efferens, 13: hajszálerek, 14: vena corticalis, 15: arteria és vena medullaris, c: A tubulusrendszer keresztmetszetei: a vonalak a megfelelő szakaszokra utalnak ember vesejének alaktani és működésbeli alapegysége. A kéregállományban kezdődik azún. M alpighi-féle íesítel, melynek összetevője a Bowm an-tok és ennek lumenében az érgomoly (glomerulusz). A Bowman-tokból nyílik a hosszú vesecsatornácska ( →tubulus). Ennek első szakasza (proxim alis tubulus) a fő rész, mely köbhámmal bélelt. E köbhámsejtek felületén kefeszegély, citoplazmájuk bazális részén csíkolat figyelhető meg. A tubulus-ezt követő szakasza az átvezető rész, mely már nem a kéregben, hanem a velőállományban található. E szakaszt feltűnően alacsony hámsejtek bélelik. Az átvezető rész az utána következő, kéregirányban haladó középrészszel együtt, a hajtű alakú Henle-kacsot képezi. A Henle-kacsot követi a csatoló rész (v. bekötő rész, disztális tubulus), mely szintén a kéregállományban halad. A főrészhez hasonlóan köbhámsejtek bélelik, ezeken azonban kefeszegély nincs. A nefron utolsó szakasza a gyűjtőcsőbe megy át, mely a vesepiramison. végighaladva a veseszemölcsön nyílik a vesekehelybe, ill. a vesemedencébe. Kezdetben köbhám, majd később hengerhám béleli.
— A nefron érgomolyába az arteriola afferens szállítja a vért és belőle az arteriola efferens vezeti el. A glomerulusz bogyó alakú kapilláris hálózatból áll, amely a csatornácskarendszer kezdeti szakaszába nyomul be úgy, hogy körülötte egy kettős falú kehely, a Bowmanféle tok jön létre. A kehely belső fala fedősejtek (podocita, epicita) alakjúban szorosan ráfekszik kívülről a kapilláris hurkok érfalára, a külső fal pedig laphámsejtekből áll. Mindkét fal egy hasadékot fog körül, amelybe az elsődleges vizelet filtrálódik. A betűrődéssel (érpólus) szemben levő oldal a vizeletpólus, ahol a csatornácska- v. tubulusrendszer kezdődik. Elektronmikroszkóppal vizsgálva a vizeletfiltráló készülék a következő három rétegből áll: 1. a kapillárisok falát alkotó vékony endotélium, melyen diafragmával borított nyílások vannak; 2. az endotóliumsejtek alatti alaphártya, mely a fedősejtek membránjával egy 50—80 nm vastag szűrőmembránná egyesült; 3. a fedősejtek,melyeknek magvai a Bowman-tok üregébe nyúlnak, a szűrőmembránt számos kicsiny lábacskával (innen ered a podocita név) körülfogják és kölcsönösen egymásba illeszkedve — a funkciótól függően — változó, 20—30 nm nagyságú hézagokat hoznak létre közöttük. A gomolyag vizeletpólusán indul ki az egyrétegű hámból álló vesetubulus, amely másokkal közösen gyűjtőcsatornákba torkollik. A hám minősége és a csatornácskák lefutása (kanyarulatos v. egyenes) alapján a csatornácska 4 szakaszra osztható. 1. A főrész a csatornácskának kb. a felét teszi ki, s a pars contortávsd kezdődik, pars rectája a velőállomány felé halad; mindkettő azonos szerkezetű. Magas, szemcsés köbhám jellemzi, felszínén kefeszegély (mikrobolyhok) figyelhető meg, a bazális plazmahártya mély redői között párhuzamosan nagy mitokondriumok fekszenek. 2. Az átvezető rész hurokszerűen lép a velőállományba, majd hajtűszerűen kanyarodva a kéreg közelébe tér vissza. Alacsony hámsejtek bélelik, a hámsejtmagot tartalmazó helye a csatorna lumenébe domborodik. 3. A középrész a csatornácska kezdetéhez tér vissza, egyenes és kanyarulatos lefutású részt tartalmaz. Az egyenes rész sejtjeinek felszínén kevés mikroboholy észlelhető, a bazális-plazmahártya mélyebben redőzött, a sejtek mitokondriumokban gazdagok. A kanyarulatos szakasz sejtjei plazmahártyaredőkben és mitokondriumokban szegények. Ez a rész az érpólus közelében kívülről fekszik rá a glomeruluszra és az ún. macula densát képezi. A macula densát, az arteriola afferens epiteloid sejteket tartalmazó póluspárnáját, továbbá а macula densa és az érpólus közötti kis sejthalmazt, valamint a paraportális sejtszigeteket (Bicher-féle sejtek) a juxtaglomeruláris apparátus fogalma alatt foglalják össze. E póluspárna sejtjeiben levő granulumok tartalmazzák a →renint, mely a vérplazmában levő polipeptidből vérnyomást fokozó anyagot hasít le. 4. Az összekötő rész rövid szakasz, világos hám béleli, a gyűjtőcsatorna-rendszerbe vezet. A gyűjtőcsatornák (ductus papillares) elágazók, vagyis több kisebb cső nagyobbá torkollik és ezek átmérője nagyobbodik, köb- v. hengerhámsejtek bélelik.
— Az ember két vesejében kb. 2 millió nefron található. Az érgomolyban a kapillárisok vérét kettős endotélréteg, valamint a köztük levő bazális membrán választja el a Bowman-tok lumenétől. Az érgomoly-kapillárisok az arteriola afferensből erednek, és az arteriola efferensbe szedődnek össze. így a glomerulusz az artériás vérpályába iktatott érgomolyag. A gyűjtőcsatornák a vesemedencébe nyílnak, ahonnan a vizeletet a húgyvezeték vezeti el, mely a kloákás emlősökön (Monotremata) — a hüllőkhöz és madarakhoz hasonlóan — a kloákába nyílik, a többi emlősben a húgyhólyagba, (vesica urinaria) torkollik. A húgyvezetéket átmeneti hám béleli, falában körkörös és hosszanti simaizomréteg van. A vizeletet átmenetileg a húgyhólyag raktározza, fala a húgyvezetékhez hasonló felépítésű. A húgyhólyagból a vizelet a húgycsövön (urethra) át jut a külvilágba. A húgycső a hímeken az ondóvezetékkel közös húgy-ivarcsatornává egyesül, amely a hímvesszőben húzódik végig, a nőstények húgyesöve pedig a húgy-ivaröbölbe torkollik. A vese szerepe lényegében a →vizelet elválasztása. A vizelet révén kiürülő víz és oldott anyagok mennyisége mindig akkora, hogy a testnedvek összetétele ne változzék. A vizelet elválasztása a glomeruluszokban történik a →plazma ultrafiltrációja révén. Végleges összetételének kialakulása a túbulusokban lejátszódó →reabszorpciós és szekréciós folyamatok eredménye.
Forrás: Biológiai lexikon 4. kötet (S–Zs), Akadémiai Kiadó, 1978, 443. oldal