Kis
Kis, 1. Adolf, szociálpolitikai Író, a Budapesti Kerületi Munkásbiztosító Pénztár igazgatója, szül. a vasvármegyei Kiseczellen (Czelldömölk) 1867 máj. 8. 1886 óta a Budapesti Kerületi Munkásbiztosító Pénztár (akkor még : Általános Munkásbetegsegélyző és Rokkant-Pénztár) hivatalnoka, 1904 óta igazgatója. A 80-as esztendők végén és a 90-es évek elején nagy részt vott az akkor erőteljesobben szorvezkedő munkások mozgalmában. Ekkor egyideig szerkosztette a szociáldomokraták központi közlönyét, a Népszavát. 1910-ben megalapította és azóta szorkeszti a Munkásügyi Szemle c. szociálpolitikai lapot.
2. K. Ernő, író, szül. Pápán (Veszprém vm.) 1856 márc. 29. 1882 óta pápai ref. főgimnáziumi tanár. Főműve: A pápai ev. ref. főiskola törté- 3. K. Farkas, Beöthy Zsolt (1. o.) régibb írói álneve.
4. K. Imre, jezsuita, szül. Nagyszombatban 1631 nov. 3., megh. Bécsben 1683 okt. 25. A fiatal Rakóczi herceg nevelője és a család gyóntatója volt 18 évig. Nagyszámu, többnyire polemikus munkáin kivül említendő : Az igaz hitre vezérlő könyvecske (Nagyszombat 1681).
5. K. István, reformátor és író, 1. Szegedi Kis.
7. K. János, roformátus lelkész, I. Diószegi, 3.
8. K. János, evang. szuperintendens, író, filozófus, szül. Szentandráson (Sopron várm.) 1770 szept. 22., megh. Sopronban 1846 fobr. 19. A soproni licoeumban tanult, hol a külföldi önképzőkörök mintájára jelesobb tanulótársaival megalapította 1790. a Magyar Társaságot, mely mintája lett a többi ifjusági önképzőkörnek. Iskoláit befojozvo külföldi útra indult, előbb azonban az ú. n. albizálással pénzt szerzett útjára, azaz mint szegény sorsú ifjú felkereste hitfeleit, útiköltséget gyüjtve. 1791—1793-ig Göttingenben és Jénában egyotemi előadásokat hallgatott, viszszatérvo a győri ovang. iskolában tanárkodott, 1796. pappá szentelvo előbb Nagybarátiban, 1799. Kóvágóörsön, majd 1802. Nomosdömölkön, 1508 óta Sopronban lelkészkedett, hol 1812. szuperintendosnek választották. Példás papi működéséért és írói érdemeiért Foronc király 19821. nemesi rangra emelte. A M. Tud. Akadémia megalakulásakor, a Kisfaludy-Társaság 1846. rendes tagjai sorába iktatta.
K. irodalmunknak félszázadon át egyik legszorgalmasabb és leghasznosabb munkása volt. Mindjárt pályája kezdetén Kazinczyhoz csatlakozott s a mesternek leghívebb, legmegértőbb tanítványa sem a tudomány terén nem tűnt ki eredetiségével, delelkesíró volt akl ismerve tehetsége korlátoltabb voltát, hasznosan gyümölecsöztette lelki adományait. Munkásságát Kazinczy köre, s hosszú idoelg a tudomány ÍS a kollőnél magasabb polera állította. Mint költő többnyire idegen gondolatokat tolmácsol, ami eredetit írt, abban mind tartalomban, mind formában kovéssó változatos. Dal és elégiaféle versekot írt, melyekbon kevésbbé érzelem, mint inkább csendes szemlélődés, józan elmélkedés szólal meg, gondos, de nem művészi előadásban. Legnagyobb kedvvel a régi magyar verselést folytatta, csak szellemben közeledvén Kazinczy és a németek hatása alatt a nyugati műveltséghez. Már költoményeiben Ís, prózájában még inkább, gyakorlati célt tartott szom olótt: használni akart s ismeretterjesztő meg hézagpótló munkák szerzésére és fordítására adta magát. E téren egyike úttörőinknek, s működése a maga Idejében valóban méltó volt az elismerésre. Az irodalmat lognagyobb hálára azzal kötelezte, hogy 1803. meglepvén Berzsenyi Dánielt versei mellett, rábírta, hogy lépjen föl velük Kazinezy, majd a nagy közönség elé. Értekezéseinek, kisebb dolgozatainak, ünnepi szónoklatainak száma meghaladja a százat, nagyobb munkáié az ötvenet. Alkalmi költeményei után első komolyabb műve Hercules választása című allegorikus vers volt, melyet 1791. az angol Lowth eredotijéből ültetett át, valamint munkásságának legmaradandóbb értékű termései általában a külföldi klasszikusok fordításai, Így Juvenalis szatirái (1825), Torentlns vígjátéka az Androsi leány (1828), Aulus Persius Flaccus szatirái (1829), Horatius levelei (1833), Iphigenia Taurisban (Goethe szinművo, 1833 és újra 1836). Sokat olvasott könyvek voltak továbbá pooctikal, rotorikai, esztétikai fordításai, így Blair Hugo rhotorikai és acsthotikai leckéi (1878), Longínus értekezése a fonségesről és Anaximenecs rhetorikája (1846), Aristoteles rhetorikája (1846). Egyéb fordításai közül említésre méltók : Knigge híres könyvének átültetése Az emberekkel való társalkodásról (1798, majd 1811, 1821), Falusi élet (Delillo verses művének fordítása, 1825). Ismeretterjesztű művel és gyűjteményes kiadásai közül, melyek jobbára átdolgozások v. kompilációk s részben szépirodalmi tartalmúak, fontosabbak : Görög-rómal mytihologia (németből 1805) ; Kellemes időtöltésre való elmés nyájasságok (1806) ; Flora (kisebb verses és költői művek, 4 köt., 1806—1808); A régi görögök erkölcsetés szokásai (Eschenburg után, 1£09) ; Nevezetes utazások tárháza (többekkel együtt szorkesztette, 8 köt., 1816—19) ; Helikoni h rdutöltés (4. köt., 1816—20); Klio (eredeti és fordított, prózai és vegyes darabok, 1825); Soproni estvék (vegyes írodalmi dolgozatok, 5 füzet, 1839—44). Vallásos dolgozatai közül kismeljük : Vasárnapi és ünnepnapti predikációskönyv (dunántúli prot. lelkészek közreműködésével, fordítások, 1807); Keresztyén új Enekeskönyv (imádságokkal, 1811). Eredeti munkái közül nevezetos az a pályaműve, mellyel 1804. a Kultsár Istvántól kitűzött pályakérdést megoldván, elnyerte a jutalmat : A magyar nyelvnek mostani állapotjáról. Kiműveltetése mányos munka, mely a kor legfontosabb kérdését, a nyolvújitást tárgyalja. Verseit első ízben Kazinezy adta ki(1815), másodszor bővítvo(1843— 1848) a Kisfaludy-Társaság. Irodalomtörténeti szempontból legbecsesebb műve : Kis János superintendens Emlékezései életéből, mely először 2 kötetben 1845—46, másodszor a kéziratban maradt III. kötettel megbővitve az Olcsó Könyvtárban jelent meg (1890), de így ís töredékes.
Irodalom. Életrajzát kimerítően megírta Toldy Ferenc, Magyar Költök Élete II. k. és Magyar Allamférfiak és Írók II. k. Kiadatlan költeményei a Figyelő V. kötetében. Móliatását adta Kölcsey Ferenc a Tud. Gyüjt.. 1817 I. k. (Miadea mankái közt 15); Greguss Agost, Pesti Napló, 1854, 12. szám; költészetének idegen (német) elemeit Gálos Rezső motatta ki az Egy. Philol. Közlöny 1911. évf.-ban.
9. K. Miklós, könyvnyomtató és író, 1. Tótfalusi Kis.
10. K. Pál, honvédezredes, az 1848—49-iki szabadsághare egyik hőse. A szerb háború kezdetén a bihari nemzetőrök parancsnoka volt s Kiss Ernő táborában harcolt. Először 1848 szept. 2. tünt ki Perlasznál. 1848 dec. 16. Damjanich alatt harcolt a jarkováczi ütközetben. 1849 febr. 26. Gál Miklós holyébe az aradi ostromsereg parancsnokává nevezték ki. Ápr. 4. résztvett a tápió-bicskei ütközotben, hol a 9-ik zászlóalj élén Földváry Károllyal kezet fogva, halálmegvetéssel rohant a hid elfoglalására. 1849 ápr. 26. a Komárom alatt vívott első csatában az Ő dandára kelt át először a Dunán s már hajnali 3 órakor elfoglalta a homokhegyet s ezzel a csata szerencsés kimenetelót vezette be. Májusban Pétervárad parancsnokává nevezték ki, melyet 1849 szept. 5. nyitott meg az osztrákok előtt.
11. K. Pál, Nagy Ignác (I. o.) írói álneve.
12. K. Sándor, tanár és műfordító, szül. 1854 nov. 18. Mindszenten (Csongrád vm.), megh. 190£ nov. 12. Szakolczán. A piarista rendbe lépett s elvégezvén a bölcseletet és teológiát, tanított a rend több gimnáziumában. Írt tárcacikkeket, értekezéseket és sok alkalmi, hazafias költeményt. Legértékesebb alkotása P. Terentins Afer (római drámaíró) vígjátékainak verses magyar fordítása (1893), melyet a M. Tud. Akadémia a 200 aranyos Karátsonyí-díjjal tüntetett ki.
Forrás: Révai Nagy Lexikona, 11. kötet (Jób–Kontúr), 662. oldal