Bártfa
Bártfa, Bardejov <szlovák>, Bartfeld <ném.>: város Szlovákiában, az Erdős-Kárpátok és a Csergő-hg. között, a Tapoly f. völgyében. L: 6578 (2571 szlovák, 2179 magyar, 1617 német; 1910), 30 812 (28 258 szlovák, 1256 ruszin, 926 cigány, 186 cseh-morva-sziléz, 45 magyar; 1991). Élelmiszer-, cipő-, bőr-, textil- és fafeldolgozó ipar. Első írásos említése: 1247 (Bardfa). A település az egykori ciszterci apátság körül alakult a 12. sz.-ban. A tatárok 1241-ben feldúlták, elvonulásuk után IV. Béla király német hospesekkel telepítette újra. Első kiváltságait I. Károlytól nyerte (1320). I. (Nagy) Lajos idejében gyors fejlődésnek indult: kőfallal kerítették, 1376-ban szabad királyi városi rangot kapott. Híres kereskedelmi központtá vált, Zsigmond király 1402-ben a városnak vámmentességi kiváltságot adott. Kereskedői főként Lengyelo.-gal tartottak fenn élénk kapcsolatokat, ahonnan bőrárut, halat, sót, ólmot hoztak be, amelyekért cserébe vásznat, csipkét, fonalat, bort, viaszt, nemesés színesfémeket szállítottak. Kereskedelme mellett jelentős volt kézműipara is. A város céhei a 15. sz. folyamán alakultak ki (takácsok, 1423; szabók, 1435; bőrművesek, 1457; kádárok, 1468; stb.). A város értékes kiváltsága volt a vászonkereskedelemben élvezett monopóliuma. Az 1430-as években a cseh huszita zsoldosok, főleg Talafusz rablóvezér zaklatták. Gazdag középkori kulturális hagyományai vannak; híresek voltak az 1439-50-ben itt rendezett latin nyelvű misztériumjátékok. A 16. sz. első felében a város polgársága ev. hitre tért. A reformáció terjesztésében élenjárt a tanult városbíró, Stöckel Lénárd, aki 1539-ben ev. gimnáziumot al. Vezetése alatt játszották Magyaro. első iskoladrámáit. O a szerzője az 1549-ben elfogadott Confessio Pentapolitanának (Ötvárosi Hitvallás). Híres volt az 1577-1715 között működő →Bárt- fai Városi Nyomda. 1590-ben itt tartották a magyar prot.-ok első általános zsinatát. A rendi felkelések és az ellenreformáció visszavetették fejlődését. A teljes hanyatlást Lengyelo. felosztása okozta, mivel ezzel Bártfa oda irányuló kereskedelme csaknem teljesen megszűnt. A 19. sz. első felében kézművessége is visszafejlődött. A 19-20. sz. fordulóján faipari létesítményei voltak. Az I. vh. alatt az 1919-ig Magyaro.-hoz (Sáros vm.) tartozott. 1971-ben hozzácsatolták →Bártfaújfalu községet. - Történelmi városrészét ma is a középkori városfalak és bástyák övezik (1352-1376, 1956-1960 között restaurálva). Az egész belváros védett műemlékegyüttes. A négyszög alakú főtér közepén áll a régi városháza (gótikus, 1505-08, Ale-xus [Elek] mester alkotása; benne a Sárosi Múz. történelmi és egyházművészeti gyűjteménye). A belváros polgárházai közül legnevezetesebb az árkádos Rhody-ház (1660). A Szt. Egyed-templom (gótikus, 1415; 1878-ban leégett, 1899-ben Steindl I. tervei alapján restaurálták; 11 gótikus szárnyasoltárral), mellette az 1508-ban épült gimnázium, a ferencesek temploma és kolostora (gótikus, 15. sz. közepe; később barokkosítva), ev. templom (copf, 1798-1808), ortodox templom (1903). - A várostól É-ra fekvő Bártfafürdő (Bardejovské kúpele) vasas, szénsavas gyógyvizét gyomor-, epe-, máj- és vesebántalmak gyógyítására alkalmazzák. Már a középkorban is ismerték. Első írásos említése: 1427 (Borcout). A 19. sz.-ban egyike volt Közép- Európa legnépszerűbb fürdőinek, ahol többek között I. Sándor orosz cár és Erzsébet magyar királyné is megfordult. Szt. Kereszt-templom (klasz-szicista, 1815-21), Erzsébet királyné bronzszobra (1903; Donáth Gyula műve). Szabadtéri Múz. (skanzen): Felső-Sáros szlovák és ruszin népi építészeti emlékei, itt található az egykor miklósvöl-gyi gör. kát. fatemplom (18. sz.) és a harcosi pravoszláv fatemplom (gótikus-barokk, 1766).
írod. Chalupka R.: A bártfa-fürdő történetének vázlata (1895); Iványi B.: B. szabad királyi város levéltára (1., 1910).
Forrás: Magyar Nagylexikon, 3. kötet (Bah–Bij), Magyar Nagylexikon Kiadó, 1999, 313. oldal