hanglejtés
hanglejtés intonáció: a hangmagasság változása a beszéd folyamán. O A) A hangmagasságélmény főként a hangrezgés frekvenciájának (az időegységre eső rezgések számának) váltakozásán alapul. Haa rezgésszám növekszik, úgy érezzük, hogy a hang emelkedik. A „hangmagasság" metaforája általánossá vált az európai nyelvtudományban és zenetudományban. Először Arisztoxenosznál találkozunk vele, aki térbeli mozgásként fogta fel a dallamot. Előtte „éles" és „súlyos" hangokat különböztettek meg, a hang megfeszítéséről és elernyedéséről írtak a szerzők, nyilván a megfeszített és ellazított húr hangjára gondolva. Ez nem jelenti azt, hogy a „hanglejtés" önkényes, véletlenszerű megjelölés. Jóval Arisztoxenosz előtt „megemelt" és „meg nem emelt" hangokról írnak az óind grammatikusok is. A metafora alapját az a természetes, a hangképzés technikájában gyökerező törekvés képezi, hogy magas hangok éneklésekor önkéntelenül kinyújtjuk nyakunkat, fejünket felemeljük, mély hangok képzésekor pedig ellenkezőleg, leszögezzük állunkat. Ezért szemmel látható, hogy a Van Eyck fivérek genti oltárképén daloló angyalok közül melyik énekli a koloratúr szólamot, melyik a szopránt, melyik az altot. A magyar „hanglejtés" szó igen plasztikusan fejezi ki azt a tényt, hogy a dallam, a hangmagasság váltakozása testmozgást tartalmaz hangba sűrített formában, a táncot, a lejtést képviseli a beszédben. Hanglejtése a beszéd olyan kicsi egységének is lehet, amilyen a szótag; apoliton nyelvekben a szótag hangmagassága vagy kiejtésének „dallamvonala" jelentéshordozó mozzanat lehet, s a kínai nyelvben pl. a verselés alapja azonos magasságú vagy hanglejtésű szótagok (szavak) periodikus visszatérése.
B) A költészet természetes anyaga századok óta az írás. A vers azonban ennek ellenére nem némult el (→még hang festés; irodalom és hangtan). Az írott versnek is van dallama, és ez a dallam a vers ritmusa nak, zeneiségének egyik alapeleme. A szavak, a mondatok csoportosítása meghatározza a vers dallamának fővonalát, s rákényszeríti azt az olvasóra. V. Hugó verseiben nemegyszer találkozunk pattanásig feszített, olykor 23 verssoron át ívelő (Les quatre vents de L'esprit, XXXIX), majd hirtelen alaphangra lezuhanó mondatokkal. Ez a dallamképlet szorosan hozzátartozik a költemények zenei mondanivalójához (→forma, zeneiség, csattanó), akár a viharosan, fenyegetőn torlódó és hirtelen kirobbanó haragot, akár a „keblet dagasztó", túláradó boldogságot mímeli, akár a lélegzetelállító izgalmat, belső feszültséget vagy a dagályos pátoszt tükrözi. Nyugodtan hömpölygő sorok középmély hangfekvése, csendesen hullámzó hanglejtése festi alá Baudelaire A repedt harang c. szonettjében a „keserű és édes emlékezést a kandalló lángja mellett: Oly édes-keserű a téli éjeken hallgatni, ha a tűz szíve dobogva lángol, a tűnt emlékeket kikelni könnyeden A második szakasz mély sóhajként emelkedik az első szintje fölé: Óh, boldog a harang, kinek éretorka ép, ki, noha már öreg, erőben és vidáman önti maga körül híven a szent zenét, A mintegy szexttel eső hang tükrözi a 206 hirtelen felocsúdást: Az én lelkem repedt... (ford. Babits M.)
G) Az olvasó, az esztéta benyomását a vers hangulata is befolyásolhatja. Az alaphang frekvenciamenetét meghatározó fonetikai vizsgálatok tanúsága szerint azonban (G. Lote, 1913, Fónagy I., 1958) a vers dallama nem illúzión, hanem a vers szerkezetének dallammeghatározó erején alapul. Két olvasó sohasem olvassa, ugyanazt a verset teljesen azonos hanglejtéssel. H a azonban öt vagy tíz felolvasó interpretációját átlagoljuk, az egyéni eltérések kiegyenlítődésével kialakul egy dallammenet, melyet a vers dallamának tekinthetünk. Az ilyen kísérletekből kitűnik pl., hogy Petőfi S. Szülőföldemen c. költeményének hangfekvése mintegy terccel magasabb, mint Arany J. hasonló hangulatú Családi köréé. Tanulságos a költemények átlagos hanglejtésének egybevetése a költő felolvasásával. Füst M. Öregség c. költeményének hanglejtéselemzése arra az eredményre vezetett, hogy az átlagos hanglejtés kevésbé tér el a költő olvasatátél, mint bármelyik felolvasóé Önmagában véve, s hogy az átlagos hanglejtés eléggé híven követi a költő interpretációját. (Az eltérések átlaga 1,0 félhang.) A szöveg inherens dallamaként felfogható átlaghanglejtés tételekre tagolja a költeményt. Az első sorban kialakult sóhajtémát („Hol vagytok ó szemeim, kik oly áldottnak véltetek egy arcot...") egészítik ki, bővítik, variálják a zenei parafrázis szabályai szerint a következő sorok, s ugyanakkor a hanglejtés, egyetlen sóhajszerű dallamívbe fogja össze a szakaszt. Ezt a vágyakozó sóhaj-témát értelmezi át ritmusmódosítással a második szakasszal egybeeső második tétel. A vágyakozó sóhaj nyugtalan panasszá alakul át a ritmus élénkülésével, a hangsúlyok szaporodásával: S hol a kín és hol az áldás, amelyet most hiába keresek eszelős utaimon, görbe bottal a kezemben? Felfelé törő dallammal indul a szakasz,, a második félsorban megtörnek a nagy hullámok, s a dallam ereszkedővé válik. Az egymásba girlandosan átnövő zenei mondatok kísérik az egymással kergetődző emlékeket. A harmadik szakaszban elülnek a hullámok, a dallammenet nyugodt, fennkölt, mintha mollból dúr hangnembe menne át. Ezt a dallamkeretet igyekszik megőrizni a negyedik szakasz is, de ugyanakkor patetikus indulat feszíti a keretet. A harmadik és negyedik „tétel" hangvétele a szó szoros értelmében fennkölt: az alaphangtól valói átlagos távolság 11,5 félhang az első szakaszban (a költő első felolvasása szerint), 13,1 félhang a harmadik és 13,1 félhang a negyedik szakaszban. A második szakasz nyugtalansága mérhetően kifejezésre jut az egymást követő szótagok közötti távolság növekedésében is; a tercet meghaladó hangközök lényegesen gyakoribbak a második szakaszban, mint a harmadikban. A költeményt lezáró ötödik „tételben" köznapi szintre száll le a hang, az alaphangtól való átlagos távolság 10,1 félhang, a mondatok dallammenete ereszkedő: Aztán hát elment persze. Csend lett végül is e vidéken.. Az inherens dallam a költemény hangulati tartalmának közvetlen kifejezése. A dallamvezetésnek ezen túlmenően szavakkal nehezen kifejezhető, a fogalmi szintet el nem érő mondanivalója is lehet, akárcsak a zenének vagy a vizuális dekorációnak ( forma). A hanglejtésben tükröződő mondanivaló ellentétbe kerülhet a vers szavakban kifejezésre jutó tartalmával. Tóth A. Áprilisának utolsó szakasza „elkomorul — mégis megtartja táncos könynyűségét" ( László Zs.).
D) Érthetőbbé teszik a hanglejtésmérések E. Sievers filológiai célzatú hang elemzésének (Schallanalyse) meglepő eredményeit. A vers hanglejtése nemcsak a vers hangulatát tükrözi, hanem a költő egyéniségét is. A versek hanglejtésének állandó elemeiben a költő hangjára ismerünk. V. Hugó verseinek patetikus ívelése, Verlaine költeményeinek oldottabb, köznyelvibb dallama a két költő belső magatartásának közvetlen kifejezése. E. Sievers az egyéni hanglejtésformát O. Rutz alapján egyéni légzéstípusokkal, azaz a szó szoros értelmében vett magatartással hozza összefüggésbe. O (→•irodalom és hangtan, irodalom és zeneművészet, zeneiség). O írod.: E. Sievers: Rhythmisch-melodische Studien (1912); Hegedűs L,: Magyar hanglejtésformák grafikus ábrázolása (1930); Hegedűs L.: A magyar nemzeti versritmus kérdése (1934); Vargyas L.: A magyar vers ritmusa (1952); Fónagy I.: A költői nyelv hangtanából (1958); László Zs.: Ritmus és dallam (1961); Z. Kopezynska—Pszczolowska: The role of intonation in versification (Poetics, 1961); R. Bráuer: Tonbewegungsformen des sprachlichen Rhythmus (1964); Péczely L.: Tartalom és versforma (1965); Fónagy I.—Magdics K.: A beszéd dallama (1967); Fónagy I.: Füst Milán: Öregség. Dallamfejtés (1974).
Fónagy Iván
Forrás: Világirodalmi lexikon, 4. kötet