Bethlen Gábor
Bethlen Gábor, iktári (*1580 k. [Marosjillye, †1629. nov. 15. Gyulafehérvár): Erdély fejedelme (ur. 1613-29). Bethlen István bátyja. Apja, Bethlen Farkas a törökök elől menekült Erdélybe, anyja, Lázár Dru-zsina révén előkelő székely családokkal állt rokonságban. Báthori Zsigmond udvarában nevelkedett, köznemesi származásának megfelelően már 15 évesen katonai pályára lépett. Harcolt a törökök, Mihály havasalföldi vajda, Basta császári generális ellen, de Báthori Zsigmond fejedelem és Székely Mózes uralmával korán ellentétbe került. Az erdélyi politikát török szöv.-ben, a Habsburgok ellenében látta érvényesíthetőnek, ezért 1602-től többször is török területen keresett menedéket és segítséget. 1604-ben Bocskait támogatta, és a török Porta beleegyezését is elnyerte Bocskai fejedelemségéhez; ő adta át a fejedelemnek a szultán által küldött fejedelmi jelvényeket. Ugyancsak ő volt az előkészítője - Rákóczi Zsigmond ellenében - Báthori Gábor trónra kerülésének 1607-08-ban, ám 1612-ben előle menekült ismét a törökökhöz. Innen 1613-ban portai jóváhagyással indult Báthori ellen, s a Szkender bég által összehívatott kolozsvári ogy. fejedelemmé választotta (okt. 23.). Mind a császári, mind a szultáni beavatkozást el tudta kerülni, hatalma gyorsan megszilárdult. Központosított igazgatás és hadsereg kialakítására törekedett, amihez gazdaságélénkítő, az ipar és a kereskedelem modernizációját célzó, merkantilista jellegű gazdaságpolitikát próbált kialakítani. Külföldi minták és iparosok befogadása mellett erősen támogatta az oktatás ügyét (gyulafehérvári főiskola), a külföldi tanulmányokat, nyomdát telepített. Gyulafehérvárt művelődési és politikai központtá fejlesztette. Támogatta Káldy Gy. bibliafordítását, neves prot. tanárokat hívott Erdélybe (Bisterfeld, Alsted stb.). Bocskai politikájának örököseként végső célja az egységes magyar királyság önállóságának helyreállítása volt. 1619-ben a →harmincéves háború Habsburg-ellenes erőivel, pl. a cseh rendekkel szöv.-ben és török jóváhagyással elfoglalta a királyi Magyaro.-ot (Kassa, Lőcse, Érsekújvár, Pozsony; szept. 5-nov. 27.), s Bécs alól csak Homonnai Drugeth Bálint Lengyelo. felőli támadása miatt volt kénytelen visszafordulni (nov. vége). 1620. aug. 25-én a besztercebányai ogy. királlyá választotta, ám (noha a Portával tárgyalt esetleges királyságáról) a koronát nem fogadta el, hogy a rendek kát. részét ne fordítsa maga ellen. A csehek fehérhegyi veresége után békét kötött a császárral (Nikolsburg, 1621), amelyben lemondott a királyi címről, de megtarthatta a hét felső-tiszai vármegyét (Partium). 1623-ra megszervezte az állandó fejedelmi hadsereget, ezzel újra a Habsburgok ellen indult - lényegében eredménytelenül (→bécsi béke, 1624). Mivel 1622-ben első felesége, Károlyi Zsuzsanna meghalt, házassági ajánlattal próbált közeledni az udvarhoz, ám egy Habsburg főhercegnővel való házasságának a lehetőségét elutasították, s ezzel a törököktől meg nem szállt országrészek békés egyesítését is. Ezután ismét széles Habsburg-ellenes koalíció létrehozásán dolgozott (Prot. Liga). Ennek része volt a prot. Brandenburgi Katalinnal kötött házassága is (1626. febr. 2.), s az újabb, II. Ferdinánd elleni hadjárat. Wallenstein császári serege ütközet nélkül kivonult előle az országból, a külföldi segítség elégtelensége miatt azonban ismét nem sikerült a korábbiaknál jobb tárgyalási feltételeket elérnie (pozsonyi béke, 1626). Báthori Istvánhoz hasonlóan ekkor a lengyel trón megszerzését tűzte maga elé, ehhez svéd és orosz támogatást remélt szerezni; betegsége, majd halála azonban megakadályozták terve megvalósításában. - Levelezését Szabó Károly (Magyar Történelmi Tár, 1879, 1880-81) és Szilágyi Sándor (B. G. fejedelem kiadatlan politikai levelei, 1879 és Magyar Történelmi Tár, 1885, 1887) adták ki. - Életét Móricz Zs. Erdély c. regénytrilógiájában dolgozta fel.
írod. Gindely A.-Acsádi I.: B. G. és udvara (1890); Rugonfalvi Kiss I.: Iktári B. G. erdélyi fejedelem (1923); Szekfű Gy.: B. G. (1929, 1982); Nagy L.: B. G. a független Magyarországért (1969); Tarnóc M.: Erdély művelődése B. G. és a két Rákóczi György korában (1978); B. G. állama és joga (szerk. Kovács K., 1980); B. G. Levelei (1980); Barcza J.: B. G. a református fejedelem (1980); B. G. emlékezete (források, szerk. Makkai L., 1980).
Forrás: Magyar Nagylexikon, 3. kötet (Bah–Bij), Magyar Nagylexikon Kiadó, 1999, 759. oldal