Angola
Angola: független állam Afrikában. É-on és ÉK- en Zaire, K-en Zambia, D-en Namíbia, Ny-on, 1650 km-es partszakaszon az Atlanti-ó. határolja, -hoz tartozik Cabinda exklávé (7270 km2), amely a Kongó (Zaire) f. torkolatától É-ra, a tengerparton Zaire állam és a Kongó f. közé ékelődik.
Természeti viszonyok Felszín. Angola atlanti partját 20-160 km széles síkság kíséri, melyből É-on lépcsőzetesen, D-en meredek törésvonallal emelkedik ki a Lunda-küszöb 1500-2000 m magas pereme. A fennsík K-en a fiatal üledékekkel kitöltött Kongó-medence, D-en pedig a Kalahári-medence felé fokozatosan kb. 1000 m-re alacsonyodik. A Lunda-küszöb legmagasabb része, egyben a fő vízválasztó a Bié-fennsík (Morro Moco, 2620 m). Éghajlat. Angola túlnyomó részén trópusi szavanna, ill. száraz szavanna éghajlat uralkodik; a parti síkság D-i részén a Benguela-áramlás hatására az Egyenlítőhöz közeli szélességek sivatagi klímájának hűvös változata alakult ki. A tengerparton az évi csapadékmennyiség E-ról D felé 600 mm-ről 100 mm alá csökken. A Lunda-küszöb Ny-i pereme és az É-i országrész kapja a legtöbb csapadékot (évi 1500- 1800 mm). Az esős évszak (nov.-ápr.) D felé rövidül; E-on dec.-jan. folyamán szárazabb periódus szakítja meg. A csapadékmax. az esős évszak végén jelentkezik. A hőmérséklet évi ingadozása csekély; a hőséget a part mentén a hideg tengeráramlás, a fennsíkon a tszfm. mérsékli. Az évi középhőmérséklet a partvidéken D felé csökken (21-24 °C), a felföld 1500 m-nél magasabb övezetében pedig 20 °C alatt marad. Vízrajz. A Bié-fennsíktól K-re eredő bővizű folyók közül a Cassai (Kasai) és a Cuando (Kwando) a Kongó felé tart, DK-en a Cuando f. a Zambézibe ömlik. D-en a Cubango felveszi a Cuitót, majd Botswana földjén az Okavango-mocsárba vész. A magasfóld Ny-on feldarabolt, völgyekkel tagolt T TSaqtimj 1V} \ pereméről az Atlanti-ó.-ba siető rövidebb zuhatagos folyók igen nagy vízenergia-tartalékokat rejtenek. Közülük legbővizűbb az alsó szakaszán hajózható Cuanza (Kwanza), leghosszabb a D-i határon folyó Cunene (Kunene). A D-i országrész legtöbb vízfolyása időszakos jellegű. Növény- és állatvilág. A természetes növénytakaró E-on és az EK-i határmelléken egyenlítői esőerdő, amely foltokban a magasföld esőáztatta Ny-i peremén is megjelenik. A fennsík nagyobb részét szavanna és lombhullató ritkás szárazerdő (miombo), a folyópartokat dús galériaerdők borítják. A parti síkság E-i sávja bozótos szavanna, D-i fele és a Kalahári-medence pereme félsivatag. DNy-on kissé Angolaba is benyúlik a Namib-sivatag. Az esőerdő laterites talaja (ferralszol) és a szavannára jellemző vörösföldek (luviszol, akroszol) sérülékenyek, termőrétegük gyorsan lepusztul. Állatvilága az →Aethiopis faunabirodalom afrikai régiójába tartozik; gazdag állatvilágát a hosszú polgárháború igen megritkította, ami a nagy nemzeti parkokat (Cameia, Bikuar, Mupai, Quicama, Iona, Sioma-Ngwezi) is súlyosan károsította. Cabinda faunájának legértékesebb tagjai az emberszabású majmok (gorilla, csimpánz). A fennsík magasabb övezetei mentesek a cecelégytól és a maláriát terjesztő Anopheles-szúnyogtól; a terület az emberi letelepülésnek és az állattenyésztésnek egyaránt kedvez.
Népesség Angola lakossága kb. 120 törzsre tagolódó, tíz fő csoportba sorolható bantu népekből áll. Legfontosabb a középső partszakaszon tömörülő ovimbundu (mbundu) és a Luanda környékén honos kimbundu nép. É-on kongók, a belső országrészben csokvék, D-en ambók és nyanyekák élnek jelentős számban. A lakosság érdekes színfoltját jelentik a városokban tömörült telepesréteg maradványai (portugál, mulatt), valamint a Kalahári- és a Namib-sivatag peremén vándorló herero és koiszan (busman) töredékek. A népsűrűség a középső tengerparton és a szomszédos fennsíkon éri el a legmagasabb értéket; a peremvidékek igen gyéren lakottak. Jobbára hagyományos, néhol portugál mintára épült falvakban él a népesség 69%-a. Az aktív keresők 70%-a a mg.-ban, 10%-a az iparban dolgozik. A születéskor várható élettartam afrikai viszonylatban is nagyon alacsony (44 év); a természetes szaporodás ennek ellenére gyors (1980- 1986 között évi 2,2%).
Gazdaság Angola természeti erőforrásokban bővelkedő ország. A portugál telepesek távozása (1975), a radikálisan központosító állami gazdaságpolitika és a függetlenné válást követő másfél évtizedes polgárháború szétzilálta az egyébként is elmaradott gazdaságot. A GDP 15%-a a mg.-ból, 35%-a az iparból - főként a kőolajbányászatból - származik. Angola területének alig 3%-a áll művelés alatt, 23%-a legelő, 43%-a erdő és bozót. A mg. legfejlettebb körzete a fennsík E- i, partközeli része, ahol állami és szövetkezeti ültetvények, valamint kisparaszti gazdaságok kivitelre termelik a kávét (főleg az őshonos robusta fajtát: évi 30-40 ezer t). A magasföld központi részén telepített szizálültetvények jórészt tönkrementek; továbbra is számottevő viszont a déligyümölcsök, az olajpálma és a kisparaszti gazdaságokból kikerülő gyapot mennyisége (kb. 40 ezer t pálmaolaj, 10-15 ezer t gyapot). A parti síkságon öntözött cukornád- és gyapotültetvények, rizsföldek vannak. Az Angola túlnyomó részére jellemző ugaroló-talajváltó naturálgazdálkodás nem képes fedezni az élelmiszer-szükségletet; fő terményei a manióka (kb. 2 millió t), továbbá a batáta, kukorica, búza. A külterjes pásztorkodás (3,5 millió szarvasmarha) a fennsík D-i füves pusztáit hasznosítja. A parti vizek halban gazdagok, de a zsákmány (1986-ban 60 ezer t) messze elmarad a lehetőségektől. Cabinda őserdeiben számottevő a fakitermelés. Angola legfontosabb ásványkincse a kőolaj (1988-ban 23 millió t), amelynek 2/3-a Cabinda kontinentális talapzatáról, a többi az É-i partmenti mezőkről származik. A kitermelés zömét az amerikai Chevron, ill. a francia Elf Aquitaine és az angolai állam vegyes vállalatai szolgáltatják. A kőolajjal együtt földgázt is felszínre hoznak. Az EK-i határon, a Kasai f. mellékén gyémántbányászat (1987-ben 200 ezer karát, 95%-ban ékszergyémánt), gyors hanyatlása ellenére a világranglista 7. helyén áll. Hatalmas vasérctelepek (Cassinga), mangán-, rézérc- és foszfát-
Falu készletek. A tengerparti szalinákból kősót nyernek. Az államosított ipar vezető ágai a mg.-i nyersanyagokra támaszkodnak (malmok, olajütők, serfőzdék, konzerv- és cukorgyárak, szizált és eukaliptuszt feldolgozó cellulóz- és papírgyár, néhány pamutipari üzem). A cementműveken (Lobito, Luanda, Benguela) kívül országszerte sok kis téglagyár működik. Luandában kőolaj-finomító létesült. A villamosenergia-termelés (1986-ban 1,8 milliárd kWh) 70%-át vízerőművek adják. Angola közlekedési hálózata gyér. Az ország belsejébe hatoló három vasútvonal együttes hossza 3000 km. Közülük a földrészt Ny-K irányban átszelő, jelentékeny tranzitszállításokat lebonyolító Benguela-vasút forgalma 1975 óta megbénult; helyreállítása 1987-ben kezdődött meg. Közúthálózata: 72 400 km, kb. fele szilárd burkolatú. Fontosabb kikötők: Luanda, Cabinda, Lobito, Namibe (halászat). Nrt. Luanda; további 17 repülőtér szolgálja a belföldi távolsági forgalmat. Külkereskedelem. A kivitel értékének 9/10 részét a kőolaj jelenti; fő vásárlói az USA és az EGK-országok. Egyéb kiviteli cikkek: gyémánt, kávé, szizál, gyapot, halászati termékek. A behozatal főként az EGK-ból, valamint Brazíliából és az USA- ból származik. Az egykori anyaország, Portugália részesedése a külkereskedelmi forgalom 1/10-ét sem éri el.
Történet Területén a legrégibb emberi maradványok az ún. Homo habilis csontjai. A felső paleolitikum korából származnak a boskopi ember csontjai és eszközei, a neolitikumból csiszolt kőeszközöket használó, zsákmányoló életmódot folytató népesség emlékei kerültek elő. Az 5. sz. körül vsz. bantu nyelvű, fémeket használó csoportok telepedtek meg a Kongó f. torkolatvidékén. A 13. sz.-ban a Kongó és a Dande f. között jött létre a bonyolult társadalmi hierarchiájú →Kongó Királyság, melynek uralkodóját manikongónák nevezték. A 15-16. sz.-ban alakult meg →Ndongo állam, amelynek uralkodói titulusából (ngola) származtatható Angola elnevezése. Ugyanebben az időben keletkezett a Cassai f. mellékén →Lunda állam (16-19. sz.), és kialakult Angola jelenkori etnikai szerkezete. A portugálok voltak az első európaiak Angola területén, Diego Cáo 1482-ben érte el a Kongó torkolatát. 1491-ben portugál behatásra Kzinga a-Nkuwu manikongo I. Joáo (János) néven fölvette a kereszténységet, s ő és fia, I. Afonso (Alfonz) uralkodása alatt intenzív missziós tevékenység kezdődött Angola É-i részén és partvidékén. A 16. sz. közepéig számos portugál kereskedőtelep és erőd létesült a tengerparton. 1570-ben megszakadt a portugál-kongói jó viszony, a portugálok behatoltak a Kwanza f. medencéjébe. 1575-ben megalapították Sáo Paolo di Luanda erődvárosát, amely a kibontakozó rabszolga-kereskedelem központja lett. A 16. sz.-tól a 19. sz. közepéig több millió embert hurcoltak el az amerikai gyarmatokra, elsősorban Brazíliába. A 17. sz. közepén felbomlott a Kongó Királyság, s a század végére a hosszú ideig ellenálló Ndongót is legyőzték. 1716-1722 között az ouimbundu állam (16-18. sz.) részéről súlyos támadások érték Kakondo erődjét (a mai Benguela közelében). 1722- től indult meg az intenzív terjeszkedés Angola D-i partvidékén. Az 1770-es évekig a portugál fennhatóság az egész partvidékre és több jelentős belső területre is kiterjedt. 1839-1845 között Mogámedes (ma Namibe) környékén újabb erődrendszer épült. 1836-ban hivatalosan betiltották a rabszolga-kereskedelmet, 1858-ban eltörölték a rabszolgaságot, de helyette bevezették - az 1910-ig érvényben lévő - kényszermunkarendszert. A brit és a német gyarmatosítók megjelenése miatt a belső területek birtokbavétele meggyorsult, megindult az elefántcsont és a kaucsuk tömeges kivitele. 1847-1864 között Magyar László több néprajzi, földrajzi felfedezőutat és kereskedelmi expedíciót vezetett Angola és a Kongó-medence különböző vidékeire. 1852-54-ben Antonio Francisco da Silva Porto (*1817, fl890) portugál utazó részben az ő nyomdokain haladva járta be Angola belső területeit. 1877-1879 között A. Serpa Pinto átszelte a kontinenst Angola és a szintén portugál gyarmat, Mozambik között. Az európai gyarmatosító nagyhatalmak az 1884-85-ös →berlini konferencián elismerték Portugália jogát Angolara, s kétoldalú egyezményekkel rögzítették 1886-ban a D-i, 1891-94-ben az É-i, 1905-ben pedig a K-i határait. A 19-20. sz. fordulójára több felkelés leverése és helyi háború megnyerése után a portugálok Angola valamennyi népcsoportját függő helyzetbe kényszerítették. A gyarmat élére kormányzó, 1921-ben főbiztos került. Az 1890-es és az 1920-as évek között erőteljes ütés vasútépítés, valamint bányászat (főként gyémántkitermelés) indult meg. Angola első politikai szervezetei a faji megkülönböztetés és a gyarmati gazdaság fő bevételét biztosító adórendszer ellen fellépő Liga de Angola (1912-22), s az asszimilációs törvény (1928) után alakult Liga Africana Nációnál (‘Afrika Nemzeti Ligája’, 1929-51) voltak. Az utóbbi az 1930-40-es években már sztrájkokat, felkeléseket szervezett a gyarmati uralom ellen. 1951-ben Angola Portugália tengerentúli tart.-a lett. Az 1961-es luandai felkeléssel kezdődött a harc Angola függetlenségéért, amelyben a fő szerepet játszó felszabadítási mozgalmak az 1956-ban al., A. Neto vezette MPLA (Movimento Popular de Libertagáo de Angola, ‘Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom’), az 1962-ben főként a kongo népességből al., Roberto Holdén vezette FNLA (Frente Nációnál de Libertagáo de Angola, ‘Angolai Nemzeti Felszabadítási Front’), s az 1966-ban al., főleg az ovimbundukból álló, J. Savimbi vezette UNITA (Uniao Nációnál da Independencia Totál de Angola, ‘Nemzeti Unió Angola Teljes Függetlenségéért’) voltak. A saját hadsereggel rendelkező szervezetek között nem jött létre megegyezés, s gerillamódszereket alkalmazva külön harcoltak a portugál gyarmati csapatok és egymás ellen. Az 1970-es évek elejére jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá. Az 1974-es portugáliai forr, után az új kormány jún.-ban elismerte a tengeren túli területek önrendelkezési jogát, s brit közvetítéssel tűzszünetet kötött az MPLA-val. Az 1975. jan.-i alvori egyezmény alapján Angola teljes függetlenségéig ideiglenes kormány alakult az MPLA, az FNLA, az UNITA és a portugál kormány képviselőiből, amely már aug.-bán felbomlott, s megkezdődött a polgárháború a függetlenségi mozgalmak között. 1975. nov. 11-én Angola független lett, a központi hatalom birtokosa, a SZU által támogatott MPLA Luandában kikiáltotta az Angolai Népi'Közt.-ot, s elnökének A. Netót nevezte ki. Az UNITA és az FNLA Huambóban az Angolai Népi Dem. Közt.-ot hozta létre. Az ÉNy—i bázisú FNLA-t Zaire és az USA, a D-i tart.-t ellenőrző UNITA-t a Dél-afrikai Közt, támogatta. Az ország gyakorlatilag három részre szakadt, gazdaságilag tönkrement. Az MPLA-kormány szovjet tanácsra Kubától kért fegyveres támogatást, és 1976-ban Angola nagy részét ellenőrzése alá vonta. 1976-ban Angolat felvették az →Afrikai Egységszervezetbe, az ENSZ-be, továbbá csatlakozott az el nem kötelezett országok mozgalmához, és 20 éves barátsági és együttműködési szerződést kötött a SZU-val. 1977 dec.-ében az MPLA fölvette a Munkapárt elnevezést (MPLA- Partido de Trahalbo), marxista-leninista pártnak deklarálta magát, s megkezdte az egypártrendszer kiépítését. Neto halála (1979) után J. S. dós Santos lett a párt elnöke, s így az alkotmány alapján államfő és a fegyveres erők főparancsnoka is. A Munkapárt I. rendkívüli kongresszusa (1980. dec.) az ország fejlődésének szoc. útja mellett foglalt állást, s meghirdette a tervgazdaságot. Az 1980- as években állandósult a polgárháború. 1981- ben a Dél-afrikai Közt, a megszállt Namíbiát bázisnak használva nagyarányú katonai invázióba kezdett, de a kubai csapatok segítségével a kormányerők visszaverték. Az FNLA katonai ereje felőrlődött, 1985-ben felhagyott az MPLA elleni harccal, s gyakorlatilag megszűnt. Az USA és Dél-Afrika fegyveres és anyagi támogatását élvező, többpárti demokráciát hirdető UNITA megerősödött. 1987-ben dél-afrikai csapatok megszállták Angola D-i tart.-ait. Az USA és a SZU javuló viszonya, a Dél-afrikai Közt.-ban gyengülő apartheidrendszer, s az ország katasztrofális gazdasági helyzete miatt a polgárháború befejezésére való törekvés felerősödött. 1988. dec.-ben megállapodás született, amelynek értelmében a dél-afrikai csapatok elhagyták Angolat, s a kubai hadsereg kivonása is megkezdődött. 1989. jún.-bán Savimbi és dós Santos személyes találkozójukon tűzszünetet kötött, de a harcok néhány hét után kiújultak. 1990-ben portugál közvetítéssel ismét megindultak a tárgyalások. 1991. márc.-bán az UNITA egyoldalú tűzszünetet hirdetett s bejelentette, hogy politikai mozgalommá alakul át. Ápr.-ban az MPLA szoc.dem. pártnak minősítette magát. Máj. végére az utolsó kubai katona is elhagyta Angolat. 1992. máj. 31-én Lisszabonban az ENSZ főtitkára, az USA és a FÁK külügyminiszterének jelenlétében dós Santos és Savimbi aláírta a végleges tűzszüneti egyezményt, amelyben arra kötelezték magukat, hogy többpárti választásokat írnak ki 1992 őszére, s az MPLA és az UNITA csapataiból közös hadsereget hoznak létre, az átmeneti időre pedig az UNITA elismeri az MPLA-kormány törvényességét. A megállapodás után az USA és a FÁK befejezte fegyverszállításait Angolaba. Az 1992. szept.-i parlamenti és elnökválasztásokon az MPLA és dós Santos elnök a szavazatok több mint 50%-át nyerte el. A választási eredményeket az UNITA csalásnak minősítve nem ismerte el, a harcok kiújultak. Államszervezet. Az 1976-ban, 1980-ban és 1991- ben módosított 1975. évi alkotmány értelmében a törvényhozás szerve az öt évre választott, 318 tagú Népgyűlés. Az államfő a közt.-i elnök, aki egyben a fegyveres erők főparancsnoka is. O nevezi ki a Minisztertanács elnökét, továbbá a tart.-ok kormányzóit. Az országban polgári, büntető, katonai és forr.-i népbíróságok működnek. Luandában van a Fellebbviteli Bíróság, valamint a Legfelsőbb Bíróság székh. írod. M. Kuder: Angola. Eine geographische, soziale und wirtschaftliche Landeskunde (1971); M. Phyllis: Historical Dictionary of Angola. (1980); P. Martin: Historical Dictionary of Angola. (1980); Apáti S.: Angola. Múlt, jelen, jövő (1981); D. Nohlen és mások: Angola. (Handbuch dér Dritten Welt, 5., 19822).
Forrás: Magyar Nagylexikon, 2. kötet, Magyar Nagylexikon Kiadó, 52. oldal