Magyar Nagylexikon 2026. 10. 31.

Belgium

Belgium, Belgique <fr.>, Belgié <flamand>: független ország Ny-Európában. E-on Hollandiával, K-en Németo.-gal, DK-en Luxemburggal, D-en Franciao.-gal határos, ENy-on az Eszaki-t. 65 km-es partszakasza határolja. Természeti viszonyok Felszín. Három nagy tájra tagolódik. E-on a Flandriai-síkság terül el. Egyenes futású, magas dűnesor védi a tengertől a kb. 1100 km2 kiterjedésű mélyfóldek foltjait és a 10-15 km széles termékeny, üledékes lapályt (marsch-fóld). A Flandriai-síkság K-i fele folyami hordalékon kialakult, 20-50 m magasságig emelkedő halomvidék (ge-est). A Schelde f.-tól DK-re elhelyezkedő Brabanti-dombság paleozoikumi alapzatát harmadidőszaki tengeri üledékek borítják, amelyekre vályogos lösz, K-en néhol folyami homok rakódott. A völgyekkel tagolt térszín magassága csak elvétve haladja meg a 200 m-t. A tájat éles határral zárja le a Sambre és a Meuse (Maas) f. völgye, amelytől DK-re az Ardennek variszkuszi eredetű röghegy-

Hivatalos név: Belga Királyság, Royaume de Belgique <fr.>, Koninkrijk Belgié <flamand>
Államforma: alkotmányos monarchia
Főváros: Brüsszel (ír. Bruxelles, flamand Brussel)
Terület: 30 519 km2
Lakosság: 9 932 000 (1990)
Népsűrűség: 325,4 fő/km2
Közigazgatási beosztás: 9 tartomány és három, széles körű autonómiával felruházott régió
Etnikai megoszlás: flamand 58%, vallon 41%, német 1%
Hivatalos nyelv: flamand, francia; regionális hivatalos nyelv: német
Vallás: r. k. 97%, egyéb 3%
Pénznem: belga frank (1 belga frank =100 cen time)
GNP: 20 880 $/fő (1992)
Nemzetközi gépkocsijele: B
Nemzeti ünnep: júl. 21.
Nemzetközi szervezeti tagság: ENSZ (1945), NATO, Európai Unió, OECD, Európa Tanács,
Nyugat-európai Unió

sége fşvariszkuszi hegységképződés) következik. A devon és karbon időszaki kristályos palából, valamint mészkőből és homokkőből felépülő hegység fiatalon kiemelt, lapos tetőszintjét a folyók mély szurdokvölgyekkel szabdalták fel. Legmagasabb pontja a Botrange (694 m). Éghajlatéi óceáni, 10 °C körüli évi középhőmérséklettel (jan.: 2-4 °C, júl.: 16-18 °C); az Ardennek valamivel hűvösebb. A csapadék mennyisége a partvidéktől az Ardennekig fokozatosan növekszik (600-1500 mm). Évi eloszlása egyenletes, az enyhe csúcsérték a nyári v. őszi hónapokban jelentkezik. Tartós hóréteg kialakulása ritka, csak az Ardennekre jellemző (60-80 nap). A felhőzet egész évben számottevő, a napsütéses órák száma évente 1500-1700. A bővizű, egyenletes vízjárású folyókat (Schelde, Sambre, Meuse) zsilipekkel hajózhatóvá tették és hajózócsat.-kal (Albert-, Wil-lebroek-, Charleroi-csat.) kötötték össze. - A Flandriai-síkságon tőzeges láptalajok, a Brabanti-dombságon agyagbemosódásos erdőtalajok, a homokvidékeken és az Ardennekben kevésbé termékeny podzol-talajok képződtek. A természetes növénytakaró maradványai (tölgy- és bükkerdők, néhol fenyvesek, a mélyedésekben dagadólápok) jobbára az Ardennek hegyvidékén és a tengerparton találhatók. A sík- és dombvidékek kultúrvegetációját csak foltokban szakítják meg lápok és hangafélékkel benőtt homokpuszták (fenyérek). Népesség A D-i területek kelta lakossága az ókorban roma-nizálódott, az É-i területekre pedig germán népek nyomultak be. Az etnikai folyamatok dinamikus egyensúlyát tükröző flamand-vallon nyelvhatár a középkor óta alig változott, Ny-K-i irányban kettészeli Belgiumot. A két népelem közötti arány a 20. sz.-ban fokozatosan a flamandok javára tolódott el. A nagy etnikai-nyelvi közösségek viszályának feloldása végett Belgiumot 1963-ban három nyelvterületre osztották, amelyeknek kulturális autonómiája 1980-tól gazdasági és politikai szerepkörrel bővült. A föderatív állami berendezkedés felé mutató további lépésként 1984-ben a vallon régión belül a K-i határ menti német nyelvterület is autonómiát kapott. A vegyes lakosságú településeken a kisebbségi nyelv külön védelmet élvez. Az így kialakult regionális tagolódás a következő: Belgium Európa egyik legsűrűbben lakott állama. A népesség 96%-a városokban tömörül. Igen sűrű a kisvárosok hálózata. Jelentős az ingázóforgalom négy regionális (Liége, Charleroi, Antwerpen, Gént) és egy országos hatósugarú vonzásközponttal (Brüsszel). A népesség száma alig növekszik (1980-86: évi 0,1%). A flamandok körében csekély a természetes szaporodás, a vallonok körében fogyás és elvándorlás mutatható ki. Belgiumban a vendégmunkások száma az 1970-es években erősen megnőtt. Az ideiglenesen letelepedett külföldiek száma 850-900 ezer; kb. 2/3-uk az Európai Unió tagállamaiból, főként Olaszo.-ból és az Ibériai-fsz.-ről érkezett. Gazdaság A legkorábban iparosodott és ma is legfejlettebb államok közé tartozik. Belgium és Luxemburg gazdasági és pénzügyi uniója (1922), majd a Benelux-államok integrációjának megteremtése (1944-60) révén Belgium az európai egységtörekvések egyik úttörőjévé vált. A NATO, valamint az Európai Unió központi intézményeinek székh.-eként Brüsszel fontos nemzetközi gazdasági és politikai szerepkört tölt be. Az egy főre jutó GNP: 20 880 $ (1992). A mg. 2%-kal, az ipar 33%-kal járul hozzá a bruttó hazai termékhez. Belgium területének 25%-át szántók és kertek, 20%-át rétek és legelők, 21%-át erdők foglalják el, 34%-a pedig terméketlen v. beépített. A mezőgazdaságot a nagyfokú belterjesség, a kiemelkedő hozamok és az állattenyésztés vezető szerepe jellemzik. A növénytermesztés fő körzete, a Flandriai-síkság részben üvegházi zöldségkertészetekkel és az ipari növények (cikória, len, sörárpa, komló, dohány) nagy vetésterületi részarányával tűnik ki. A Brabanti-dombság fő terménye a búza (évi 1,3 millió t), a cukorrépa (6 millió t) és a burgonya (1,8 millió t). Sokfelé találhatók gyümölcsösök (alma, körte). Az Ardennekben erdőgazdálkodás folyik. Az állattenyésztés a tejelő szarvasmarhatartásra (1986-ban 3 millió db) és a sertéshizlalásra (5,5-6 millió db) összpontosul. Termékeinek kivitele a jelentős gabonabehozatalt nem ellensúlyozza. Az iparban a termelési érték és a munkáslétszám több mint 1/3-a a fémfeldolgozásra jut; ezt a textil- és ruházati ipar, majd a vegyipar, az élelmiszeripar és a kohászat követi. A gazdaságtalan szénbányászat elsorvadása és az iparszerkezetben nagy súllyal szereplő alapanyaggyártó ágazatok hanyatlása az 1970-80-as években strukturális válságot idézett elő, s jelentékeny szerkezetátalakítást vont maga után. Ez a kvalifikált munkaerőt és csúcstechnológiát igénylő ágazatok térnyerésével járt. Átalakult a gazdaság térszerkezete is. A válság főként a 19. sz.-ban létrejött vallon bányászati és nehézipari körzetet sújtotta. A fejlődés súlypontja áttolódott a tengerparthoz közeli, előnyös fekvésű, munkaerővel jól ellátott flandriai körzetbe, amely a külföldi beruházások és az integrációs kapcsolatok fő haszonélvezője lett. Belgium ásványkincsekben szegény; a 19. sz.-ban még jelentős vas-, ólom- és cinkérctelepei kimerültek. Felszínközeli kőszéntelepeit jórészt kitermelték, a Sambre és a Meuse völgyének mélyművelésű bányái versenyképtelenné váltak. Az Ardennekben és a Meuse völgyében csupán az építőkövek, a cementgyártásra felhasznált mészkő és márga, valamint az üvegiparban alapanyagként használt kvarchomok kitermelése számottevő. A villamos energia több mint felét atomerőművek (Chooz, Ti-hange) adják. Az energiagazdaságban a főleg Hollandiából behozott földgáz és a Szaúd-Arábiából, Nagy-Britanniából érkező kőolaj játssza a főszerepet. A legnagyobb kőolaj-finomítók Antwerpen kikötőjében, a kisebbek Brüsszelben, Gentben, Fe-luyben vannak. A vaskohászat német kokszot és brazil, svéd, francia érceket dolgoz fel. Bár a korszerűtlen üzemek egész sorát bezárták, a termelés (Liége, Charleroi, Zelzate: 1987-ben 8 millió t nyersvas, 9,8 millió t acél) egy főre jutó mennyisége alapján Belgium a világranglistán Luxemburg után a második helyen áll. A tengerentúli nyersanyagokra támaszkodó színesfémkohászat üzemei Antwerpen, az Albert-csat. és Liége környékén tömörülnek. A vallon iparvidék (Liége, Charleroi, Namur) sokoldalú nehézgépiparával tűnik ki (hadifelszerelések, fegyverek, vasúti kocsik, mozdonyok, erőművi berendezések, kazánok, bánya- és szerszámgépek, villamos motorok, vegy- és textilipari gépek előállítása). A kőszén fontos telepítő tényező volt a szerves és szervetlen vegyipar, valamint a cementgyártás és az üvegipar kifejlődésében. A vallon iparvidék kisebb városai (Mons, La Louviére) korszerű ipari parkok létesítésével munkaigényes új iparágaknak kínáltak telephelyet (gépkocsi-összeszerelés, gyógyszervegyészet, távközlés, elektronika). Flandriában Antwerpen a gépipar (hajóépítés, autó- és motorkerékpár-gyártás), a petrolkémia, a finomvegyszergyártás, valamint a gyémántcsiszolás és az élelmiszeripar kiemelkedő központja. A nagy múltra visszatekintő textilipar főleg Flandria városaiban játszik fontos szerepet (Gént: pamut- és lenipar; Kortrijk: juta-, len- és műszál-feldolgozás; Brüsz-szel: csipkeverés). Közlekedése fejlett. Vasút- és közúthálózata világviszonylatban a legsűrűbb. Vasútvonalainak hossza 3620 km, közúthálózata 128 000 km, ebből 1600 km autópálya (1986). A teherforgalom több mint 1/5-e a 2000 km hosszúságú belvízi hajó-utakra jut. A Schelde torkolatánál épült Antwerpen 100 0001 BRT-s óceánjárókkal is megközelíthető; kikötőforgalmával (1987-ben 91 millió t) Európában a harmadik, a világon a tizedik helyen áll. További jelentős kikötők: Gént, Zeebrugge, Oostende (kompjárat Nagy-Britanniába). Nrt.-ek: Brüsszel, Antwerpen, Liége, Charleroi, Oostende. — igen élénk külkereskedelmi forgalmával a világon a 10. helyen áll (1988-ban 183 milliárd $). Behozatalának és kivitelének egyaránt kb. 3/4-e az Európai Unió tagállamaival bonyolódik le (kb. 20% Németo., 15-15% Franciao. és Hollandia.) Idegenforgalmának vonzó tényezői közül az üzleti élet, a középkori műemlékekben páratlanul gazdag flandriai városok (Brugge, Gént), az Ardennek üdülő- és gyógyhelyei (Spa), valamint az Oostende környékén épült tengerparti fürdőhelyek kiemelkedők. Államszervezet Szervezeti, működési kereteit rögzítő alkotmányát 1831-ben fogadták el, azóta több ízben módosították. A föderatív szerkezetű, alkotmányos, örökletes királyságban a törvényhozó hatalom a kétkamarás parlament (Szenátus, Képviselőház) kezében van. A Szenátus 71 tagú. A 150 tagú Képviselőházat közvetlenül választják. Választójoga a 18. életévét betöltött személynek van. Az 1993-as (máj. 8-án életbe lépett) alkotmánymódosítás széles körű autonómiát biztosít Flandriának, Vallóménak és a Brüsszeli régiónak, a flamandul, franciául és németül beszélő kisebbségeknek. így a föderáció - helyi parlamenttel rendelkező - tagjai maguk döntenek a területüket érintő pl. külkereskedelmi, mg.-i, kulturális, oktatási, szociális kérdésekben. A végrehajtó hatalom névleges feje a király. O nevezi ki a miniszterelnököt, s annak javaslatára a minisztereket. A Kabinet a parlamentnek felelős. A bírósági szervezeti rendszer négyszintű: 222 békebíróság, 20 rendőrbíróság; 27 kerületi bíróság (elsőfokú, kereskedelmi és munkaügyi bíróság); öt regionális fellebbviteli, öt regionális munkaügyi bíróság, s egy esküdtbíróság tartományonként; öt polgári és büntető fellebbviteli (fő)bíróság, öt munkaügyi bíróság és a Legfelsőbb Bíróság. Történet Belgium mai területe, amelyet az ókorban kelta törzsek G+belgák) népesítettek be, Julius Caesar hódításai (Kr. e. 57-51) után Belgica és Germania Infe- rior provinciákhoz tartozott. A Kr. u. 3. sz.-ban megkezdődő germán támadások az 5. sz.-ra véget vetettek a római uralomnak. Frank törzsek szállták meg Belgium mai területét, s innen kiindulva hódították meg Galliát. A terület a 6-9. sz.-ban a Frank Birodalomhoz tartozott; ekkor jöttek létre az első püspökségek (Tournai, Arras, Noyon, Cambrai, Liége stb.) és kereskedelmi központok (Huy, Dinant, Namur, Antwerpen stb.). 843-ban a →verduni szerződéssel a területet a Schelde f. mentén fölosztották: a Ny-i rész Franciao., a K-i Lotaringia, majd a Német-római Birodalom fennhatósága alá került. (E megosztottság jogilag 1526-ig fennmaradt.) A 9-11. sz.-ban a mai Belgium területén világi és egyházi fejedelemségek jöttek létre: Ny-on Flandria és Artois grófság, K-en Hainaut, Brabant, Limburg, Luxemburg, Bouillon hercegség, Namur, Loon grófság, valamint Cambrai és Liége püspöksége. A fejedelmek fokozatosan függetlenítették magukat francia és német hűbéruraiktól. All. sz.-tól gyorsan gyarapodó népesség egyre nagyobb területeket művelt meg, Flandriában a 13. sz.-ban megkezdődött a gátak építése, a föld elhódítása a tengertől. A gyorsan fejlődő városok (Ypres, Bruges [Brugge], Gand [Gént], Antwerpen, Brüsszel, Louvain stb.) a kereskedő polgárság vezetésével megindították harcukat az önállóságért. Brabant városai 1356-ban hercegüktől megkapták a Joyeuse Entrée (‘örömteli bevonulás’) elnevezésű kiváltságlevelet. A fejlett kézműipari tevékenység (fémmegmunkálás, textilipar) következtében a városok széles körű kereskedelmi kapcsolatokat építettek ki Ny- és E- Európa államaival. Antwerpen Európa kereskedelmi és pénzügyi életének egyik központja lett, s a 15. sz.-ban megjelentek a kapitalista termelés első formái. Flandria textilipara az Angliából importált gyapjútól függött, s a terület miatt kibontakozó angol-francia ellentét a →százéves háború (1337-1453) egyik indítéka volt. →Németalföld a Burgundi-dinasztia uralma (1384-1477) idején egyesült először. Flandria és Artois 1384-ben, Namur 1421-ben, Brabant és Limburg 1430-ban, Hainaut 1428-33-ban, Luxemburg 1441-ben került a dinasztia birtokába, amely Liége-t és Cambrai-t is védnöksége alá vonta. A fejedelemségek tart.-okká váltak, élükön helytartó állt, de a tart.-i és az összevont rendi gyűlések megőrizték politikai befolyásukat. A tart.-ok dinasztikus házasság révén 1477-ben a Habsburg Birodalomhoz kerültek, majd a dinasztia két ágra szakadásával 1555-től a spanyol Habsburgok vonták fennhatóságuk alá Németalföldet. II. Fülöp abszolutisztikus, ellenreformációs és centralizációra törekvő politikája 1566-ban kirobbantotta a →németalföldi szabadságharcot. A küzdelmek során kiéleződtek a konzervatívabb, kát. D-i és az iparilag, kereskedelmileg fejlettebb É-i tart.-ok ellentétei. Az 1580-as években Németalföld két részre szakadt: Alessandro Farnese, a spanyol hadsereg parancsnoka az →Arrasi Unióba tömörült Hainaut, Cambrai és Artois rendjeinek segítségével, katonai és diplomáciai módszerekkel visszaállította Németalföld D-i részén a spanyol uralmat, 1585-re Flandriát is elfoglalta, az -+Ut- rechti Unióba tömörült E-i Egyesült Tart.-ok (a későbbi Hollandia) önállóságát azonban Spanyolo. 1609-ben kénytelen volt elismerni. A mai Belgiumot ettől kezdve 1731-ig Spanyol Németalföldnek nevezték. Belügyeiben megőrizte önállóságát, külügyei azonban a spanyol király fennhatósága alá tartoztak, akit a Brüsszelben székelő főkormányzó képviselt. Összevont rendi gyűlést 1632 után nem hívtak össze. Liége és környéke önálló püspökség maradt. A →harmincéves háborút lezáró →vesztfáliai békévéX (1648) É-Brabant az Egyesült Tártokhoz került, s a spanyol király elismerte a Schelde torkolata fölötti holland fennhatóságot. A francia-spanyol háborút (1635-59) lezáró pireneusi békével (1659) Artois, XIV. Lajos hódító háborúi során pedig Flandria D-i része {→aacheni béke, 1668), majd Hainaut D-i része fşnijmegeni béke, 1678-79) is Franciao. birtokába került. A →spanyol örökösödési háborút lezáró →utrechti béke (1713) a mai Belgium és Luxemburg területét az osztrák Habsburgok kezére juttatta, új elnevezése Osztrák Németalföld lett. A kormányzás a brüsszeli kormányzó és a bécsi Németalföldi Legfelsőbb Tanács, majd 1757-től az udvari kancellária feladata volt. 1722-ben VI. Károly császár az Indiával való kereskedelem megteremtéséért létrehozta az Oostende-i Társ.-ot, ezt azonban Nagy-Britannia és Hollandia nyomására 1727-ben föloszlatták. A 18. sz. közepére - a gyorsan fejlődő mg., Gént, Antwerpen, Brüsszel és Verviers textilipara, Liége bányászata és fémipara révén - létrejöttek az országban az ipari forr, előfeltételei. II. József császár vallási és közig.-i reformjai szembefordították az osztrák uralommal a rendeket és az egyházat. 1788-ban Hainaut és Brabant megtagadta az adófizetést, 1789-ben pedig a Hendrik Van dér Noot vezette konzervatív és a Jan Frans Vének vezette radikálisabb, “hazafias” ellenzék egyesítette erőit. A felkelő hadsereg 1789. okt.-ben kiszorította Belgiumból az osztrák katonaságot, a Liége-i Püspökség lakossága pedig elűzte az egyházfejedelmet. A rendi gyűlés 1790. jan. 11-én kikiáltotta az Egyesült Belga Államokat. A konzervatív és a radikális irányzatok azonban konfliktusba kerültek egymással, az osztrák csapatok pedig 1790 végére visszafoglalták Belgiumot, s visszaállították a Liége-i Püspökséget is. A francia forr.-i háborúk (1792-99) során a francia csapatok először 1792. nov.-ben, majd véglegesen 1794. jún.-ban foglalták el Belgiumot, s 1795. okt. 1-jén Franciao.-hoz csatolták. A hűbéri rendszer maradványait eltörölték, bevezették a francia közig.-t és a polgári törvényeket. A 19. sz. elején (Nagy-Britannia után elsőként) Belgiumban lejátszódott az ipari forr.; a francia császárság szénszükségletének felét, vasszükségletének negyedét Belgiumból fedezte. A területet 1814-ben a Napóleon-ellenes koalíció hadseregei szállták meg. A →bécsi kongresszus Hollandia és Luxemburg területét egyesítve I. (Orániai-Nassaui) Vilmos király uralma alá helyezte, s 1815. márc. 16-án kikiáltották az Egyesült Németalföldi Királyságot. A szabadkereskedelemre törekvő holland prot., és az ipart védővámokkal fejleszteni kívánó kát. tart.-ok között azonban kiéleződtek az ellentétek. I. Vilmos a sajtószabadságot korlátozó intézkedéseivel (1818), nyelvrendeleteivel (1823), egyházi rendeletéivel (1825) elidegenítette magától az egyházat és a polgárságot, amely azt is nehezményezte, hogy a 3,5 millió fős belga tart.-ok is csak ugyanannyi képviselőt küldhették a rendi gyűlésbe, mint a 2 millió lakosú holland tart.-ok. Az önálló Belgium története. 1830. aug. 25-én Brüsszelben felkelés robbant ki, szept.-re kiszorították a belga területekről a holland csapatokat. A Nagy- Britannia és Franciao. támogatását élvező ideiglenes kormány okt. 4-én kikiáltotta Belgium függetlenségét, s a nov. 10-én összeült Nemzeti Kongresszus nov. 24-én trónfosztottnak nyilvánította a királyt. 1831. jan. 20-án a nagyhatalmak londoni konferenciája (1827-32) elismerte a független, semleges belga államot, s a febr.-ban közzétett alkotmány a hagyományos tart.-i partikularizmus és a polgári liberalizmus elveinek megfelelően Belgiumot kétkamarás törvényhozó gyűléssel rendelkező alkotmányos monarchiává nyilvánította. A Nemzeti Kongresszus a Szász-Coburg-Gotha-házból származó I. Lipótot választotta királlyá. Aug.-ban holland seregek törtek be Belgiumba, de a londoni konferencia visszavonulásra késztette a támadókat, majd fölosztotta Luxemburg és Limburg tart.-okát Belgium és Hollandia között. Hollandia csak 1839-ben ismerte el Belgiumot. 1836-ban átadták az első vasútvonalat, a század közepétől fokozatosan bevezették a szabadkereskedelmet, 1850-ben megnyílt a Nemzeti Bank, a hollandokkal kötött egyezmény után (1863) Antwerpent szabad kikötőnek nyilvánították. 1850-1880 között az ország külkereskedelme megnégyszereződött, a belga ipar világszerte elismerést vívott ki. 1831-1847 között a kát. és liberális politikusok közösen kormányoztak, majd 1847-55-ben, 1857-70-ben és 1878-84-ben a Liberális Párt (al. 1846), 1855-57-ben, 1870-78-ban és 1884—1914 között a Kát. Párt (al. 1830) irányította az országot. 1885-ben alakult meg a Belga Munkáspárt (1945-től Belga Szoc. Párt). A 19. sz. végén több reform született, bevezették az általános választójogot (1893), és szociális intézkedésekkel könnyítettek a munkásság helyzetén. 1898-ban a francia mellett a flamandot is államnyelvvé nyilvánították. II. Lipót 1885-ben a -yber-

Miniszterelnökök Charles Rogier
1830-1831
1831-1832 Erasme Louis Surlet de
Chokier br.
1832-1834 Charles Rogier
1834-1840 Barthélemy Théodore
de Theux de Meylandt gr.
1840-1841 Joseph Lebeau
Jean Baptiste von
1841-1845 Nothomb br.
Sylvain van de Weyer
1845-1846 Barthélemy Théodore
1846-1847 de Theux de Meylandt gr.
1847-1852 Charles Rogier
1852-1855 Henri de Brouckére
1855-1857 Pierre Jacques Francois
de Decker
1857-1867 Charles Rogier
1868-1870 Hubert Frére-Orban
1870-1871 Jules Joseph d’Anethan br.
Barthélemy Théodore
1871-1874 de Theux de Meylandt gr.
1874-1878 Jules Malou
1878-1884 Hubert Frére-Orban
1884 Jules Malou
1884-1894 Auguste Marié Francois
Beernaert
1894-1896 Jules de Burlet
1896-1899 Paul de Smet de Nayer

lini konferencián magánbirtokként megszerezte Kongót (→Kongó Szabad Állam), amelyet 1908-ban belga koronagyarmattá nyilvánítottak {→Belga Kongó). A német-francia ellentét 1871-től állandó külpolitikai veszélyt jelentett Belgium számára. 1914. aug. 2-án Németo. - figyelmen kívül hagyva Belgium semlegességét - ultimátumban követelte hadserege átvonulásának engedélyezését, s az ultimátum elutasítása után megszállta Belgiumot (aug. 4.). A kat.-liberális-munkáspárti kormány Le Havre-ba (Franciao.) menekült, I. Albert király a hadsereggel az Yser f. mögé vonult, s Ny-Flandriát a háború végéig megtartotta. A →versailles-i békeszerződés (1919) fölszámolta Belgium semlegességét, Eupen és Malmédy német városokat a környékükkel együtt -hoz csatolta, s belga mandátumterületté nyilvánította →Ruanda-Urundit, az egy

Julius vanden Peereboom
1899 Paul de Smet de Nayer gr.
1899-1907 Jules de Trooz
1907 Frans Schollaert
1908-1911 Charles de Broqueville br.
1911-1918 Gerhard Cooreman
1918 Léon Delacroix
1918-1920 Henri Carton de Wiart gr.
1920-1921 Georges Tlíeunis
1921-1925 Alois van de Vyvere gr.
1925 Prosper Poullet vicomte
1925-1926 Henri Jaspar
1926-1931
1931-1932 Jules Renkin
1932-1934 Charles de Broqueville gr.
Georges Theunis
1934-1935
1935-1937 Paul van Zeeland
Paul Émile Janson
1937-1938 Paul Henri Spaak
1938-1939 Hubert Pierlot (1940—44-ben
1939-1945 londoni emigrációban)
Achille van Acker
1945-1946 Paul Henri Spaak
1946 Achille van Acker
1946
1946-1947 Camille Huysmans
Paul Henri Spaak
1947-1949
1949-1950 Gaston Eyskens
Jean Duviesuart
1950
1950-1952 Joseph Pholien
Jean van Houtte
1952-1954 Achille van Acker
1954-1958 Gaston Eyskens
1958-1961 Theo Lefévre
1961-1965 Pierre Harmel
1965-1966
1966-1968 Paul vanden Boeynants
1968-1972 Gaston Eyskens
1973-1974 Edmond Leburton
Leó Tindemans
1974-1978 Paul vanden Boeynants
1978-1979 Wilfried Martens
1979-1981 Mark Eyskens
1981
1981-1992 Wilfried Martens
1992- Jean-Luc Dehaene

kori →Német Kelet-Afrika ÉNy-i részét. - katonai egyezményt kötött Franciao.-gal (1920), gazdasági unióra lépett Luxemburggal (1921), s K-i határait a rajnai garanciális paktummal ^locarnói szerződések, 1925) biztosította. A két vh. között kát., liberális és munkáspárti koalíciós kormányok irányították Belgiumot. Az 1920-as évek az iparikereskedelmi prosperitás időszaka volt, a lakosság életszínvonala növekedett. A gazdasági világválság (1929-33) ellen a kormányok deflációs politikával próbáltak védekezni, de nem tudták megakadályozni a komm.-k, a flamand nacionalisták és a fasiszta →rexisták befolyásának növekedését. Az 1939. szept. 3-án kinyilvánított semlegesség ellenére Németo. 1940. máj. 10-én megtámadta Belgiumot. III. Lipót király máj. 28-án bejelentette a kapitulációt, a kormány azonban az ellenállást választotta és Londonba távozott. Belgium felszabadítása 1944. szept.-ben kezdődött meg. A király háború alatti magatartása miatt belpolitikai ellentétek robbantak ki, amelyek csak 1951-ben oldódtak meg, mikor III. Lipót fia, I. Baldvin javára lemondott a trónról. A viszonylag jelentéktelen háborús károk, Antwerpen kereskedelme, a gyarmatok és a →Marshall-terv jóvoltából Belgium gazdasági élete gyorsan fóllendült. 1948-ban vámunióra lépett Hollandiával és Luxemburggal, amelyet 1960-ban gazdasági unióvá bővítettek (→Benelux- országok). Belgium alapító tagja az Európa Tanácsnak és az Európai Közösségeknek; Brüsszel 1967 óta a NATO székh. 1960-ban függetlenséget biztosítottak Belga Kongó (ma Zaire) számára, 1962-ben Ruanda-Urundiból Ruanda és Burundi néven két független közt, jött létre. A belpolitikai élet központi problémája a flamand-vallon nemzetiségi ellentétek kiéleződése volt. A kát., liberális és szoc. párt flamand és vallon szárnyai az 1960-70-es években önállósodtak. A szembenállást fokozta, hogy E-on legnagyobb tömegbázissal a Kér. Néppárt (CVP), a Kát. Párt flamand szárnyának, míg D-en a Szoc. Párt (PS), a Munkáspárt vallon szárnyának utódszervezete rendelkezett. Az ellentéteket a kormánykoalíciók, amelyeknek élén az 1960-as évektől a szoc. E. Leburton kivételével mindig kér.szoc. politikus állt, a regionális autonómia kiépítésével próbálták megoldani. 1971-ben a két nyelvi közösség kulturális és politikai jogai biztosításának céljával módosították az alkotmányt. 1972-ben e jogokat kiterjesztették Eupen és Malmédy német nyelvű lakóira is. 1974-ben önálló regionális tanácsokat hoztak létre Flandria és Vallónia számára. L. Tindemans kormánya tervbe vette a tart.-ok fölszámolását, a központi hatalom csökkentését s a fóderalista rendszer kialakítását három politikai és gazdasági régió létrehozásával (Flandria, Vallónia, Brüsszel). Az 1970-es évek végén a gazdasági válság ellen a kormányok adóemeléssel és bérbefagyasztással próbáltak védekezni, de a növekvő munkanélküliség, a nyelvi ellentétek, a nukleáris rakéták telepítéséről folytatott viták és Brüsszel státusának megoldatlansága gyakori sztrájkokat, tüntetéseket és ismétlődő kormányválságot eredményezett. 1980-ban a parlament jóváhagyta, hogy Belgiumot fokozatosan szöv.-i állammá alakítsák át. Ezek után Flandria, Vallónia és Brüsszel, ill. a három nyelvi közösség (flamand, vallon, német) egyre nagyobb autonómiára tett szert. A közösségek, ill. a régiók az 1984-es és 1988-as alkotmánymódosítások következtében saját parlamentet hozhattak létre (tagjai a központi törvényhozó testület képviselőiből kerültek ki), és mind kiterjedtebb hatáskörrel rendelkező végrehajtó szerveket (tkp. kormányokat) állíthattak föl. A flamand régió gazdasági fellendülése és a vallon területeken lévő szén- és acélipar válsága mindinkább fölerősítették a két etnikum közötti konfliktusokat. 1982-ben W. Martens ker.szoc.-szoc. kormánya különleges hatalmat kapott a gazdasági és pénzügyi válság megoldására. A Kér. Néppárt mind az 1985-ös, mind az 1987-es választásokon az első helyen végzett, s a Martens-kormány, amelybe 1988-ban bevonták a nacionalista flamand Népi Unió (VU) képviselőit is, az évtized végére inflációmentes, magas ütemű gazdasági növekedést ért el, amelyet az 1990-es évek elején a világméretű recesszió hatására megtorpanás és a költségvetési hiány hatalmasra duzzadása váltott föl. Az 1991. nov.-i előrehozott választásokon a nagy pártok visszaestek (a kormányzó pártok épphogy megőrizték abszolút többségüket), s jelentősen megerősödött a szélsőjobboldali, nacionalista Flamand Tömb (VB), Vallóniában pedig a zöld párt, az Ecolo. 1992. márc.-ban a kér. néppárti J.-L. Dehaene a ker.szoc.-szoc. pártok képviselőiből alakított kormányt. Júl.-ban a parlament ratifikálta az Európai Közösségek tagállamai gazdasági, pénzügyi, és politikai egyesülésének megvalósítását célzó, a febr.-ban aláírt maastrichti egyezményét. 1993. ápr.-ban befejezték az alkotmányreformot, amely Belgiumot szöv.-i államnak nyilvánította. Flandria, Vallónia és Brüsszel attól kezdve közvetlenül megválasztott helyi parlamentjei jogot nyertek nemzetközi szerződések kötésére, s a régiókhoz került a külkereskedelem és a mg. irányítása is. Aug.-ban a váratlanul elhunyt Baldvin királyt II. Albert néven öccse követte a trónon. - Főbb pártok: Kér.szoc. Párt (Flandriában Kér. Néppárt, Christelijke Volkspartij, CVP; Vallóniában Kér.szoc. Párt, Parti Social-Chrétien, PSC, al. 1945, elődjük az 1830-ban al. Kát. Párt), Szoc. Párt (Vallóniában Parti Socialiste, PS; Flandriában Socialistische Partij, SP, al. 1945, elődjük az 1885-ben al. Belgiumi Munkáspárt), Flamand Liberális és Demokrata Párt (Vlaamse Liberalen en Demokraten, VLD, al. 1961-ben Szabadság és Haladás Pártja néven, elődjük az 1846-ban al. Liberális Párt), Liberális Reform Párt (Parti Réformateur Libéral, PRL, al. 1979, elődje az 1846-ban al. Liberális Párt), Belgiumi Komm.-k Szöv.-e (Unie van Kommunisten van Belgié [flamand], Unión des Communistes de Belgique [francia], al. 1921-ben Belgium Komm. Pártja néven), Népi Unió (Volksunie, VU, al. 1954); Franciaajkúak Dem. Frontja (Front Démocratique des Francophons, FDF, al. 1964), Németajkú Belgák Pártja (Partéi dér Deutschsprachigen Belgier, PDB, al. 1971), Flamand Tömb (Vlaams Biok, VB, al. 1979), Agalev (Anders Gaan Leven, al. 1982), Vallon Párt (Parti Wallon, al. 1985., elődje az 1968-ban al. Vallon Tömörülés), Nemzeti Front (Front National, FN, al. 1988), Ecolo. Fegyveres erők Jelenlegi hadserege (1993) még nem hivatásos, de tervezik annak létrehozását. Létszáma 80 000, ebből 3000 nő, 30 000 sorkatona. Félkatonai szervezet a csendőrség, létszáma 16 840 fő. A honvédelmi tárca költségvetése 3,12 milliárd $. A szárazföldi csapatok létszáma 53 530 fő, fegyverzetükbe 334 harckocsi, kb. 1300 páncélozott szállító harcjármű, 630 ágyú és aknavető, 36 irányítható páncéltörő rakéta, 30 légvédelmi rakétakilövő, 54 légvédelmi löveg, valamint 56 könnyű helikopter és repülőgép tartozik. A légierő létszáma 17 631 fő, fegyverzete 150 harci, 24 szállító és 65 kiképző repülőgép. A haditengerészet 4250 fő, 22 hajója és néhány helikoptere van.

írod. H. Pirenne: Histoire de Belgique (1-7., 1900-32); L. Génicot-J. Lefévre-J. Ruwet: Histoire de Belgique (1961); G. H. Dumont: Histoire de la Belgique (1977); T. Luykx: Politieke geschiede- nis van Belgié (1-2., 1978-79); W. Krings: Innen- stadte in Belgien (1984); A von Cossart: Belgien, Königreich. Eine Landesgeschichte in 12 Epochen (1985); Karsai L.: Flamandok és vallonok (1986).